Mit írnak az útikönyvben?

Alapvetően vidám természet vagyok, gyerekkoromtól mindig én voltam a legvidámabb minden társaságban. Anyuék gyakran rám is szóltak, hogy kicsit fogjam vissza a harsány kacajomat. Ez azóta sem változott, hozzám tartozik ez a vidám és optimista természet, de időnként van olyan helyzet, ami ezt elrontja.
Pár hete áthelyeztek cégen belül egy másik munkahelyre.
Kezdjük az elején. A hely maga kulturált, de az idejutás egyszerűen borzalmas. Naponta 2 x 15perc séta a büdös, koszos, mocskos belvárosban, ürülékeket és szemetet kerülgetve. (Arról már nem is beszélek, hogy a tömegközlekedés sem patika.) Ehhez már csak hozzá kellett szoknunk nekünk pestieknek, na de a fejlődés reményében hónapok óta felbontott utak, járdák nem segítik a városrész pozitív megítélését. A szűk utcákat faltól falig felbontják, járda nuku (vagy legalább egy palló vagy akármi), a munkások lézengenek, de nem látsz nagy változást ahogy telnek a hetek. Járda helyett köveken, buckákon, árkokban kell egyensúlyoznod, és ha olyan csodás napokra ébredünk, mint 5 napja minden nap, hogy szakad az eső, akkor még nyakig érő sárban is kell sétálgatni. Mivel minden utca fel van bontva a környéken, sehonnan nem megközelíthető a hely. Leszoktam a magas sarkú cipőről. Most játszósban járok dolgozni, sportcipőben, és ha ügyfélhez kell mennem, akkor nyakig sárosan, koszosan, porosan. Ez elég ciki. Nekem is, a cégnek is.
De kérdem én, hol lehet még ilyet megtenni kulturált városokban??? Jó, lehet mondani, hogy van ennél rosszabb is, de könyörgöm, miért kell nekünk mindig a sor legvégén kullogni mindenben, kivéve az alkoholistás és önygilkosságos listán??
Szégyen, hogy még mindig azokhoz kell tartoznunk, akik nem zárkóznak fel a fejlett országokhoz, itt Európa közepén. Semmivel nem tudunk lépést tartani, amit a gazdag és szép városok, országok már felfedeztek. Nem kell messzire menni, körülöttünk minden ország elhagyott minket, Csehország, de még a mindig lesajnált Szlovákia is. A Balti államok, Románia, Bulgária pedig olyan ütemben haladnak, hogy ha még nem is hagytak el minket, nem sok híjja van. És míg ők fejlődnek, addig mi toporgunk, bénázunk, fejlődésnek jele sincs.
Csoda hogy a tanult, társadalom számára hasznos emberek elhagyják az országot?? Nem. Én is megtenném, ha nem tartana még itt egy kötelék.
Mint a munkahelyemen az új munkatársaim között, itt az országban is egyre gyakrabban érzem, hogy nem vagyok idevaló.
Ma reggel mikor beértem a munkahelyemre az utánam 5 perccel érkező kollegám lelkesen mesélte a többieknek, hogy mekkora buli van lent, mert a cigányok, (akiknek az utat kéne csinálniuk, hogy ne legyen dzsuva az utca) itt ülnek a ház lépcsőjén és cigányzenét hallgatnak a telefonjukon. Erre a többiek is nagy örömünnepben törtek, ki, hogy ez mekkora király dolog. Nem hittem a fülemnek. Elgondolkodtam, hogy mit is keresek én itt? Hogy kerültem egyáltaln ide?? Én is csúszok lefelé a lejtőn, mint az ország?
Én is ott jöttem be, láttam, de engem mélységesen felháborított. Az, hogy az adófizetők pénzéből nálunk évek alatt készül el, ami máshol hetek (!) alatt, az pontosan innen indul. Mindent csak ímmel-ámmal csinálunk. Nem tanultunk meg dolgozni. Még mindig a szocializmus csökevényei vagyunk. Senkinek nem kell dolgoznia, elég ha munkahelye van. Lopni persze kötelező, ami mozdítható. Ehhez 10 év, és 10 generáció is kevés. Kutyából nem lesz szalonna.
Hogy egy kicsit tágabb körben is megnézzük, mégis hogyan lehet ezt büszkén viselni fejlettem embertársaink felé, "Nyugat" felé?
Tegyük fel, idejön valaki, aki életében elsőzör megkockáztatja, hogy a fejlett országból ellátogat egy fejletlenebb országba. Tegyük fel, hogy szerencsétlen épp Magyarországot választja ki. Tegyük fel, hogy nem érdekli, vagy nem érti a politikai, gazdasági helyzetünk, csak kirándulni akar 2-3 napot, hogy elköltse a fölösleges pénzét, eltöltse a fölösleges idejét.
Lépjünk túl azokon a sztereotípiákon, hogy "milyen szép helyeink vannak" stb. Relatív, és máshol is vannak szép helyek, ezen kívül más elvárásai is vannak egy turistának. Emlékezzünk csak vissza a mi kirándulásainka, nyaralásainkra, mennyi apró dolog tudja elrontani az álomutat. Hiába a tenger, ha a hotel az ígért 50 méter helyett 500 méterre van a parttól, ha nincs a szállodában melegvíz, ha az idegenvezető nem ismeri a helyet, ha barátságtalanok az üzletben, ha kitörjük a bokánkat egy útfelújításnál... Tessék szépen elsétálni a leghíresebb utcánkhoz, a Váci utcához! Mit látunk? Büszkék lehetünk? Nézzünk körbe, sétáljunk a környéken! Gondoljuk, hogy most járunk itt először, az útikönyv szerint pedig ez Budapest legszebb és leghíresebb utcája. Netán üljünk be egy sörre valahova egy külföldi ismerősünkkel, csak legyen elég pénz nálunk kifizetni a számlát! Tegyük a szívünkre a kezünket: mit éreznénk külföldiként??
Ezek után menjünk el mondjuk Prágába.... azt hiszem nem kell kifejtenem.
Épp ahogy ezeket a sorokat írom, a kolleganőm mutat egy meghívót. A Magyar Nemzeti Múzeum küldte. Szép színes, hajtogatós, vastag papír. Olvassuk az írást... tele helyesírási hibákkal, befejezetlen mondatokkal, kimaradt szavakkal... mintha csak Pákó írta volna... épp erről írok, erről beszélek, kapjunk már az agyunkhoz!
Apropó Pákó... Danubius Rádió szól egész nap. Számomra ez is felfoghatatlan, de itt én vagyok az új, nem kapcsolom ki, ha mindenki ezt szereti. Reggel két IQ bajnokbeszél, se nem vicces, se nem értelmes. Aztán bekapcsolódik valaki a beszélgetésbe... Pákó... Remek. Fél órán keresztül hallgattuk a dadogását. Érdekelne, hogy ki tartja ezt érdekesnek. A műsorszerkesztő személyére, értelmi szintjére és lelkivilágára pedig nem vagyok kíváncsi, de egy szanatóriumot látatlanban javasolnék. Vagy egy külföldi utat egy kulturális rendezvényre.
Talán nem nagy előny, de ha külföldön megkérdezik, akkor azt mondom, hogy Európai Unióból jöttem. És ha az országról kérdeznek akkor bajban vagyok... a munkám miatt sem mondhatok rosszat, és magamat sem szeretném leégetni, de ha eljön úgyis látja, amit mi is láthatunk, ha felemeljük a fejünket és nem a lábunk elé nézünk. Azért figyeljünk, hogy hasra ne essünk egy buckában vagy egy árokban.