Alapvetően vidám természet vagyok, gyerekkoromtól mindig én voltam a legvidámabb minden társaságban. Anyuék gyakran rám is szóltak, hogy kicsit fogjam vissza a harsány kacajomat. Ez azóta sem változott, hozzám tartozik ez a vidám és optimista természet, de időnként van olyan helyzet, ami ezt elrontja.
Pár hete áthelyeztek cégen belül egy másik munkahelyre.
Kezdjük az elején. A hely maga kulturált, de az idejutás egyszerűen borzalmas. Naponta 2 x 15perc séta a büdös, koszos, mocskos belvárosban, ürülékeket és szemetet kerülgetve. (Arról már nem is beszélek, hogy a tömegközlekedés sem patika.) Ehhez már csak hozzá kellett szoknunk nekünk pestieknek, na de a fejlődés reményében hónapok óta felbontott utak, járdák nem segítik a városrész pozitív megítélését. A szűk utcákat faltól falig felbontják, járda nuku (vagy legalább egy palló vagy akármi), a munkások lézengenek, de nem látsz nagy változást ahogy telnek a hetek. Járda helyett köveken, buckákon, árkokban kell egyensúlyoznod, és ha olyan csodás napokra ébredünk, mint 5 napja minden nap, hogy szakad az eső, akkor még nyakig érő sárban is kell sétálgatni. Mivel minden utca fel van bontva a környéken, sehonnan nem megközelíthető a hely. Leszoktam a magas sarkú cipőről. Most játszósban járok dolgozni, sportcipőben, és ha ügyfélhez kell mennem, akkor nyakig sárosan, koszosan, porosan. Ez elég ciki. Nekem is, a cégnek is.
De kérdem én, hol lehet még ilyet megtenni kulturált városokban??? Jó, lehet mondani, hogy van ennél rosszabb is, de könyörgöm, miért kell nekünk mindig a sor legvégén kullogni mindenben, kivéve az alkoholistás és önygilkosságos listán??
Szégyen, hogy még mindig azokhoz kell tartoznunk, akik nem zárkóznak fel a fejlett országokhoz, itt Európa közepén. Semmivel nem tudunk lépést tartani, amit a gazdag és szép városok, országok már felfedeztek. Nem kell messzire menni, körülöttünk minden ország elhagyott minket, Csehország, de még a mindig lesajnált Szlovákia is. A Balti államok, Románia, Bulgária pedig olyan ütemben haladnak, hogy ha még nem is hagytak el minket, nem sok híjja van. És míg ők fejlődnek, addig mi toporgunk, bénázunk, fejlődésnek jele sincs.
Csoda hogy a tanult, társadalom számára hasznos emberek elhagyják az országot?? Nem. Én is megtenném, ha nem tartana még itt egy kötelék.
Mint a munkahelyemen az új munkatársaim között, itt az országban is egyre gyakrabban érzem, hogy nem vagyok idevaló.
Ma reggel mikor beértem a munkahelyemre az utánam 5 perccel érkező kollegám lelkesen mesélte a többieknek, hogy mekkora buli van lent, mert a cigányok, (akiknek az utat kéne csinálniuk, hogy ne legyen dzsuva az utca) itt ülnek a ház lépcsőjén és cigányzenét hallgatnak a telefonjukon. Erre a többiek is nagy örömünnepben törtek, ki, hogy ez mekkora király dolog. Nem hittem a fülemnek. Elgondolkodtam, hogy mit is keresek én itt? Hogy kerültem egyáltaln ide?? Én is csúszok lefelé a lejtőn, mint az ország?
Én is ott jöttem be, láttam, de engem mélységesen felháborított. Az, hogy az adófizetők pénzéből nálunk évek alatt készül el, ami máshol hetek (!) alatt, az pontosan innen indul. Mindent csak ímmel-ámmal csinálunk. Nem tanultunk meg dolgozni. Még mindig a szocializmus csökevényei vagyunk. Senkinek nem kell dolgoznia, elég ha munkahelye van. Lopni persze kötelező, ami mozdítható. Ehhez 10 év, és 10 generáció is kevés. Kutyából nem lesz szalonna.
Hogy egy kicsit tágabb körben is megnézzük, mégis hogyan lehet ezt büszkén viselni fejlettem embertársaink felé, "Nyugat" felé?
Tegyük fel, idejön valaki, aki életében elsőzör megkockáztatja, hogy a fejlett országból ellátogat egy fejletlenebb országba. Tegyük fel, hogy szerencsétlen épp Magyarországot választja ki. Tegyük fel, hogy nem érdekli, vagy nem érti a politikai, gazdasági helyzetünk, csak kirándulni akar 2-3 napot, hogy elköltse a fölösleges pénzét, eltöltse a fölösleges idejét.
Lépjünk túl azokon a sztereotípiákon, hogy "milyen szép helyeink vannak" stb. Relatív, és máshol is vannak szép helyek, ezen kívül más elvárásai is vannak egy turistának. Emlékezzünk csak vissza a mi kirándulásainka, nyaralásainkra, mennyi apró dolog tudja elrontani az álomutat. Hiába a tenger, ha a hotel az ígért 50 méter helyett 500 méterre van a parttól, ha nincs a szállodában melegvíz, ha az idegenvezető nem ismeri a helyet, ha barátságtalanok az üzletben, ha kitörjük a bokánkat egy útfelújításnál... Tessék szépen elsétálni a leghíresebb utcánkhoz, a Váci utcához! Mit látunk? Büszkék lehetünk? Nézzünk körbe, sétáljunk a környéken! Gondoljuk, hogy most járunk itt először, az útikönyv szerint pedig ez Budapest legszebb és leghíresebb utcája. Netán üljünk be egy sörre valahova egy külföldi ismerősünkkel, csak legyen elég pénz nálunk kifizetni a számlát! Tegyük a szívünkre a kezünket: mit éreznénk külföldiként??
Ezek után menjünk el mondjuk Prágába.... azt hiszem nem kell kifejtenem.
Épp ahogy ezeket a sorokat írom, a kolleganőm mutat egy meghívót. A Magyar Nemzeti Múzeum küldte. Szép színes, hajtogatós, vastag papír. Olvassuk az írást... tele helyesírási hibákkal, befejezetlen mondatokkal, kimaradt szavakkal... mintha csak Pákó írta volna... épp erről írok, erről beszélek, kapjunk már az agyunkhoz!
Apropó Pákó... Danubius Rádió szól egész nap. Számomra ez is felfoghatatlan, de itt én vagyok az új, nem kapcsolom ki, ha mindenki ezt szereti. Reggel két IQ bajnokbeszél, se nem vicces, se nem értelmes. Aztán bekapcsolódik valaki a beszélgetésbe... Pákó... Remek. Fél órán keresztül hallgattuk a dadogását. Érdekelne, hogy ki tartja ezt érdekesnek. A műsorszerkesztő személyére, értelmi szintjére és lelkivilágára pedig nem vagyok kíváncsi, de egy szanatóriumot látatlanban javasolnék. Vagy egy külföldi utat egy kulturális rendezvényre.
Talán nem nagy előny, de ha külföldön megkérdezik, akkor azt mondom, hogy Európai Unióból jöttem. És ha az országról kérdeznek akkor bajban vagyok... a munkám miatt sem mondhatok rosszat, és magamat sem szeretném leégetni, de ha eljön úgyis látja, amit mi is láthatunk, ha felemeljük a fejünket és nem a lábunk elé nézünk. Azért figyeljünk, hogy hasra ne essünk egy buckában vagy egy árokban.
2009. június 23., kedd
2009. június 21., vasárnap
A vonzás törvénye
Megosztok veletek most egy rövid történetet, ami éppen most történt meg velem.
Egy ideje nem állnak jól a pénzügyeim, így pár hete úgy döntöttem, változtatok ezen. Annak idején tanultam, sokáig tanultam, hogy az uralkodó gondolataink határozzák meg a cselekedeteinket, így pedig az uralkodó gondolatainknak megfelelő embereket, eseményeket vonzunk magunkhoz. Erről bővebben majd máskor, mert ez egy nagyon hosszú történet és megér egy külön misét.
A lényeg, hogy némi plusz jövedelemre szerettem volna szert tenni, és leírtam párszor egy papírra a Titok című filmből jól ismert mondatot: "A pénz gyakran és könnyen jön."
Nem igazából gondoltam összegre, minden fillér jól jön, amit félre tudok tenni, hogy abból egy nagyobb dolog jöjjön létre egyszer. Ezt is egy könyvből tanultam, de nem szeretnék eltérni a tárgytól. :)
Azt tudtam, hogy gyorsan kell valami megoldás, hogy újra elkezdhessek felfelé mászni a dombon.
Ez kb 3 hete volt. Azóta nem fókuszáltam erre különösebben, de valahogy megtaláltak a megoldások. Természetesen én is tettem érte, de amíg azelőtt nem jött pénz, úgy az elmúlt 3 hétben elkezdtek befolydogálni kisebb pénzek... Először jött az adóvisszatérítés, 40ezer, aztán jött 18ezer, majd 80ezer, azután 35ezer, ma pedig minden akaratom ellenére 3500. Ezek nem nagy pénzek, de mindenesetre elindult valami. A mai 3500 ft a legérdekesebb. A többit én kerestem, akartam megoldást, de úgy tűnik, ha már egyszer beindul a gépezet, akkor nincs megállás - szerencsére! :)
Délután elmentem vásárolni egy bevásárlóközpontba, kaja, mosópor, hajfesték, semmi extra. Mivel az autómat mostanában nem tartom nagyon tisztán, így egy autóápolót nézegettem, hogy ezen változtassak. Szakadt farmer, kócos haj, semmi smink, melegítőfelső, elég trógernak éreztem magam, de gondoltam gyors bevásárlás után este rendbeszedem magam, hisz a vasárnap délutánom mindig a nagygenerálé. Egy nő lépett oda hozzám - talán épp a tróger kinézetem miatt :) - hogy kérdezhet-e valamit. Nem túl kedvesen, de vártam a kérdést. Első kérdés: " Ön Budapesten él?" Na erre hátra arc, szó se lehet róla, hogy megint megmondják a tutit, naponta a "legjobb üzletekkel" és "gyors meggazdagodással" kecsegtetnek. Én már elkötelezett vagyok egy hálózatban, ahol profi módon tanultunk kapcsolatot teremteni, de a sok amatőr miatt az emberek belefáradnak a "jó üzletekbe" és edvük sincs kideríteni mi rejlik mögötte.Megjegyzem engem is fáraszt, és a legtöbb átverés. Azt a kevés valóban jó üzletet pedig már nehezen lehet kiszűrni.
Annak ellenére, hogy rosszul reagáltam, a nő nagyon kedves volt - nem nyájas, hízelgő, csak kedves - és elkezdte magyarázni, hogy félre értem, és csak egy felmérésen kellene részt vennem. Ettől sem jött meg a kedvem a csevegéshez. Végül kiderült, hogy egy Szonda-Ipsos-os felmérés a téma, ahol a zenék és a rádiók lesznek a középpontban. Cserébe adnak egy 3500 ft-os utalványt, amit egy másik bevásárlóközpontban lehet levásárolni. Eszembe jutott az a barátnőm, aki szegényem ebben a hónapban szigorú pénzosztás mellett napi 100Ft-ból gazdálkodik. Gondoltam ez is több, mint a semmi, és annak ellenére is van esélyem, hogy nagyon negatív voltam. Eközben épp ez a barátnőm hívott, akit azonnal meg is invitáltam, hogy tartson velem, ezzel is segítve az e havi büdzséjén, de sajna ő beleesik az apróbetűs részbe, így ő nem jöhet.
A történet lényege és tanúsága a következő - ahogy én látom - :
Bízz magadban, és használd a vonzás törvényét. Talán nem hiszed, talán még nem ismered, de ha csak ennyit teszel, mint én, és csak ennyi hasznod van belőle, akkor nem megérte?
Lehet, hogy ez neked egy havi villanyszámlád, de akkor nem pont ennyivel vagy előrébb?
Meggyőződésem, hogy ez még csak valaminek a kezdete. Több nagy dolgon is most kezdtem dolgozni, így lehet, hogy ez még csak a bevezetése mindannak, amik onnan folynak majd be. Az is lehet, hogy teljesen más források lesznek. Én nyitott szemmel járok, és ha van olyan, hogy vonzás törvénye, akkor én használni akarom! :)
Egy ideje nem állnak jól a pénzügyeim, így pár hete úgy döntöttem, változtatok ezen. Annak idején tanultam, sokáig tanultam, hogy az uralkodó gondolataink határozzák meg a cselekedeteinket, így pedig az uralkodó gondolatainknak megfelelő embereket, eseményeket vonzunk magunkhoz. Erről bővebben majd máskor, mert ez egy nagyon hosszú történet és megér egy külön misét.
A lényeg, hogy némi plusz jövedelemre szerettem volna szert tenni, és leírtam párszor egy papírra a Titok című filmből jól ismert mondatot: "A pénz gyakran és könnyen jön."
Nem igazából gondoltam összegre, minden fillér jól jön, amit félre tudok tenni, hogy abból egy nagyobb dolog jöjjön létre egyszer. Ezt is egy könyvből tanultam, de nem szeretnék eltérni a tárgytól. :)
Azt tudtam, hogy gyorsan kell valami megoldás, hogy újra elkezdhessek felfelé mászni a dombon.
Ez kb 3 hete volt. Azóta nem fókuszáltam erre különösebben, de valahogy megtaláltak a megoldások. Természetesen én is tettem érte, de amíg azelőtt nem jött pénz, úgy az elmúlt 3 hétben elkezdtek befolydogálni kisebb pénzek... Először jött az adóvisszatérítés, 40ezer, aztán jött 18ezer, majd 80ezer, azután 35ezer, ma pedig minden akaratom ellenére 3500. Ezek nem nagy pénzek, de mindenesetre elindult valami. A mai 3500 ft a legérdekesebb. A többit én kerestem, akartam megoldást, de úgy tűnik, ha már egyszer beindul a gépezet, akkor nincs megállás - szerencsére! :)
Délután elmentem vásárolni egy bevásárlóközpontba, kaja, mosópor, hajfesték, semmi extra. Mivel az autómat mostanában nem tartom nagyon tisztán, így egy autóápolót nézegettem, hogy ezen változtassak. Szakadt farmer, kócos haj, semmi smink, melegítőfelső, elég trógernak éreztem magam, de gondoltam gyors bevásárlás után este rendbeszedem magam, hisz a vasárnap délutánom mindig a nagygenerálé. Egy nő lépett oda hozzám - talán épp a tróger kinézetem miatt :) - hogy kérdezhet-e valamit. Nem túl kedvesen, de vártam a kérdést. Első kérdés: " Ön Budapesten él?" Na erre hátra arc, szó se lehet róla, hogy megint megmondják a tutit, naponta a "legjobb üzletekkel" és "gyors meggazdagodással" kecsegtetnek. Én már elkötelezett vagyok egy hálózatban, ahol profi módon tanultunk kapcsolatot teremteni, de a sok amatőr miatt az emberek belefáradnak a "jó üzletekbe" és edvük sincs kideríteni mi rejlik mögötte.Megjegyzem engem is fáraszt, és a legtöbb átverés. Azt a kevés valóban jó üzletet pedig már nehezen lehet kiszűrni.
Annak ellenére, hogy rosszul reagáltam, a nő nagyon kedves volt - nem nyájas, hízelgő, csak kedves - és elkezdte magyarázni, hogy félre értem, és csak egy felmérésen kellene részt vennem. Ettől sem jött meg a kedvem a csevegéshez. Végül kiderült, hogy egy Szonda-Ipsos-os felmérés a téma, ahol a zenék és a rádiók lesznek a középpontban. Cserébe adnak egy 3500 ft-os utalványt, amit egy másik bevásárlóközpontban lehet levásárolni. Eszembe jutott az a barátnőm, aki szegényem ebben a hónapban szigorú pénzosztás mellett napi 100Ft-ból gazdálkodik. Gondoltam ez is több, mint a semmi, és annak ellenére is van esélyem, hogy nagyon negatív voltam. Eközben épp ez a barátnőm hívott, akit azonnal meg is invitáltam, hogy tartson velem, ezzel is segítve az e havi büdzséjén, de sajna ő beleesik az apróbetűs részbe, így ő nem jöhet.
A történet lényege és tanúsága a következő - ahogy én látom - :
Bízz magadban, és használd a vonzás törvényét. Talán nem hiszed, talán még nem ismered, de ha csak ennyit teszel, mint én, és csak ennyi hasznod van belőle, akkor nem megérte?
Lehet, hogy ez neked egy havi villanyszámlád, de akkor nem pont ennyivel vagy előrébb?
Meggyőződésem, hogy ez még csak valaminek a kezdete. Több nagy dolgon is most kezdtem dolgozni, így lehet, hogy ez még csak a bevezetése mindannak, amik onnan folynak majd be. Az is lehet, hogy teljesen más források lesznek. Én nyitott szemmel járok, és ha van olyan, hogy vonzás törvénye, akkor én használni akarom! :)
Vasárnapi gondolatok
Esős vasárnap reggel van. A kezemben kávé, a tévében mese, minden nyugodt. A legjobb időpont elgondolkodni az élet nagy dolgain. :)
Ugyanaz a gondolat foglalkoztat már jó ideje: Vajon mihez is kezdhetek az életemmel?
Tudom, én örök elégedetlen vagyok, mindig többet akarok, de ez visz előre, hogy ne elégedjek meg azzal ami van. Ez valahogy az utóbbi pár évben nem látszik túl sikeresnek. Úgy érzem nem csigatempóban haladok. Vajon hogyan lehetne ezen változtatni?
Ha arra gondolok, hogy 12 éves koromban azt hittem, az akkori nagy szerelmemmel élek majd boldogan életem végéig, család, gyerekek... és aki akkor 24 éves volt, az már öreg volt. Akkor a nagy ő meglepő módon 18 éves volt, 6 évvel idősebb. Békés, nyugodt, egyszerű és megfontolt pasi, nem igazán karrierista, kétkezi munkájával eltartja a kis családját.
Később megismertem életem első igazi nagy szerelmét, akkor én voltam 18 éves, ő pedig velem egykorú. Karrierista őrült, a család és gyerekek fogalma távol áll tőle. A munkájának él, nem is igen van ideje másra. Szereti ha a középpontban van, felfigyelnek a drága holmijaira, felvághat a történeteivel. Vele már 18 éves korunkban közös nagy üzletekről álmodtunk, karrierről, tervezgettük hogyan valósulhat meg, és gyakran veszekedtünk azon, hogy szerinte ebbe nem férnek bele gyerekek. Tény, hogy azóta több országban is tart előadásokat, sok helyen jelentetett meg cikkeket a szakterületéről, de ez még nem kizáró ok - szerintem.
Ez a leírás a második nagy szerelmemre is igaz..többé-kevésbé, mert ő viszont szeretne családot, kisebb hírnévre tett szert, viszont folyton törekszik a jobbra. Őszintén csodálom az erejét és kitartását, hogy mindent maga ért el, amije most van.
Szívem szerint hármójukból gyúrnék össze egy igazi álompasit, bár az első pasiból jóval kevesebb tulajdonságot gyúrnék bele.
Most majd' 10 évvel később úgy gondolom, akkor kellett volna merészebbnek lennem, amikor arról volt szó, hogy a világ másik végére költözzek. Most már könnyű okosnak lenni. :)
A szüleim 20 éve vállalkozók. Gyerekkorom óta nem akartam alkalmazott lenni, sosem.
A fősuli után saját vállalkozásba akartam kezdeni, de szüleim tanácsára elkezdtem dolgozni valaki másnál, hogy tapasztalatokat szerezzek. Azóta több cégnél és több iparágban is szereztem, minden tapasztalattal, ismerettel több lettem. Megismertem sok embert, beleláttam több szakmába, így felnőtt fejjel már el tudom dönteni mit is akarok valójában. A meglepetés ebben csak az, hogy pontosan ugyanezt akartam 16 éves koromban is, még az érettségi lőtt. Azóta a tudásom nőtt, a cél nem változott. Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy ez így van.
Időről időre meg kell vizsgálni, hogy amit célul tűztél ki, az megállja-e még a helyét. Ha nem, akkor új irányt kell venni, ha igen, akkor teljes gőzzel dolgozni kell érte.
Beszerzek minden könyvet, minden elérhető anyagot, hogy megismerjem azt, amit csinálni szeretnék. Mindig egy helyen csúszik el a dolog: a pénz.
Tudom, áthidalható a cél érdekében, így tovább kutatom az okát, miért nincs még meg az állomvállalkozásom. Annak ellenére, hogy minden lehetséges dolognak utánajártam, konferenciákon voltam, megbeszéléseket egyeztettem, szerződéseket kötöttem, és mégsem indult el igazából a dolog.
Ha mélyebben magamba nézek, akkor az elmúlt másfél évben nagyon sok mindent áldoztam fel erre, főleg a szabadidőmből. És miért nem tartok még ott, ahol szeretnék?
Hiába, mégis az időbeosztással lesz gond... Napközben a főállásomban dolgozok, egyik családi vállalkozásunknak pedig szüksége van a segítségemre. Emellett szétválasztottam a terveimet 2 másik területre, ami nem könnyíti meg a helyzetet. Ide-oda kapkodok, mindenhol csinálok egy keveset, de egyik sem halad sokat, csak tyúklépésekkel. Egy helyre kell koncentrálnom az energiámat és fókuszáltan cselekedni. A kapkodásnak nincs jó vége, csak az idő telik, de nem haladunk. El kell dönteni mi a legfontosabb, amire az összes energiámat fordítanom kell. Talán jól hangzik, hogy főállásom mellett 5 másik helyen van érdekeltségem, de lehet mindezt jól csinálni?? Amíg mindegyik teljes embert kívánna meg, addig biztosan nem. Amíg egyik ki nem növi ezt, addig arra kell figyelni, hogy az a legjobban működjön! Gyorsan megy ez? Relatív. De ettől még ez a módja.
Az elhatározás és a felismerés mellett, a mai nap a legalkalmasabb, hogy mindezt el is kezdjem.
Ugyanaz a gondolat foglalkoztat már jó ideje: Vajon mihez is kezdhetek az életemmel?
Tudom, én örök elégedetlen vagyok, mindig többet akarok, de ez visz előre, hogy ne elégedjek meg azzal ami van. Ez valahogy az utóbbi pár évben nem látszik túl sikeresnek. Úgy érzem nem csigatempóban haladok. Vajon hogyan lehetne ezen változtatni?
Ha arra gondolok, hogy 12 éves koromban azt hittem, az akkori nagy szerelmemmel élek majd boldogan életem végéig, család, gyerekek... és aki akkor 24 éves volt, az már öreg volt. Akkor a nagy ő meglepő módon 18 éves volt, 6 évvel idősebb. Békés, nyugodt, egyszerű és megfontolt pasi, nem igazán karrierista, kétkezi munkájával eltartja a kis családját.
Később megismertem életem első igazi nagy szerelmét, akkor én voltam 18 éves, ő pedig velem egykorú. Karrierista őrült, a család és gyerekek fogalma távol áll tőle. A munkájának él, nem is igen van ideje másra. Szereti ha a középpontban van, felfigyelnek a drága holmijaira, felvághat a történeteivel. Vele már 18 éves korunkban közös nagy üzletekről álmodtunk, karrierről, tervezgettük hogyan valósulhat meg, és gyakran veszekedtünk azon, hogy szerinte ebbe nem férnek bele gyerekek. Tény, hogy azóta több országban is tart előadásokat, sok helyen jelentetett meg cikkeket a szakterületéről, de ez még nem kizáró ok - szerintem.
Ez a leírás a második nagy szerelmemre is igaz..többé-kevésbé, mert ő viszont szeretne családot, kisebb hírnévre tett szert, viszont folyton törekszik a jobbra. Őszintén csodálom az erejét és kitartását, hogy mindent maga ért el, amije most van.
Szívem szerint hármójukból gyúrnék össze egy igazi álompasit, bár az első pasiból jóval kevesebb tulajdonságot gyúrnék bele.
Most majd' 10 évvel később úgy gondolom, akkor kellett volna merészebbnek lennem, amikor arról volt szó, hogy a világ másik végére költözzek. Most már könnyű okosnak lenni. :)
A szüleim 20 éve vállalkozók. Gyerekkorom óta nem akartam alkalmazott lenni, sosem.
A fősuli után saját vállalkozásba akartam kezdeni, de szüleim tanácsára elkezdtem dolgozni valaki másnál, hogy tapasztalatokat szerezzek. Azóta több cégnél és több iparágban is szereztem, minden tapasztalattal, ismerettel több lettem. Megismertem sok embert, beleláttam több szakmába, így felnőtt fejjel már el tudom dönteni mit is akarok valójában. A meglepetés ebben csak az, hogy pontosan ugyanezt akartam 16 éves koromban is, még az érettségi lőtt. Azóta a tudásom nőtt, a cél nem változott. Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy ez így van.
Időről időre meg kell vizsgálni, hogy amit célul tűztél ki, az megállja-e még a helyét. Ha nem, akkor új irányt kell venni, ha igen, akkor teljes gőzzel dolgozni kell érte.
Beszerzek minden könyvet, minden elérhető anyagot, hogy megismerjem azt, amit csinálni szeretnék. Mindig egy helyen csúszik el a dolog: a pénz.
Tudom, áthidalható a cél érdekében, így tovább kutatom az okát, miért nincs még meg az állomvállalkozásom. Annak ellenére, hogy minden lehetséges dolognak utánajártam, konferenciákon voltam, megbeszéléseket egyeztettem, szerződéseket kötöttem, és mégsem indult el igazából a dolog.
Ha mélyebben magamba nézek, akkor az elmúlt másfél évben nagyon sok mindent áldoztam fel erre, főleg a szabadidőmből. És miért nem tartok még ott, ahol szeretnék?
Hiába, mégis az időbeosztással lesz gond... Napközben a főállásomban dolgozok, egyik családi vállalkozásunknak pedig szüksége van a segítségemre. Emellett szétválasztottam a terveimet 2 másik területre, ami nem könnyíti meg a helyzetet. Ide-oda kapkodok, mindenhol csinálok egy keveset, de egyik sem halad sokat, csak tyúklépésekkel. Egy helyre kell koncentrálnom az energiámat és fókuszáltan cselekedni. A kapkodásnak nincs jó vége, csak az idő telik, de nem haladunk. El kell dönteni mi a legfontosabb, amire az összes energiámat fordítanom kell. Talán jól hangzik, hogy főállásom mellett 5 másik helyen van érdekeltségem, de lehet mindezt jól csinálni?? Amíg mindegyik teljes embert kívánna meg, addig biztosan nem. Amíg egyik ki nem növi ezt, addig arra kell figyelni, hogy az a legjobban működjön! Gyorsan megy ez? Relatív. De ettől még ez a módja.
Az elhatározás és a felismerés mellett, a mai nap a legalkalmasabb, hogy mindezt el is kezdjem.
2009. június 9., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)