A szélrózsa minden irányába nézz...

A hétvége mindig jó alkalom arra, hogy egy kicsit leüljünk és elgondolkodjunk, hol is áll az életünk. Csend, nyugalom, semmi rohanás... Néha nem árt egy-egy ilyen mérföldkövet letenni, különben nem tudjuk, hogy a terveinknek megfelelően alakulnak-e a dolgok. A tegnapi számvetésnél jutott eszembe, hogy már megint nem tudom hol áll a fejem, és ezt még élvezem is :) Több szálon is futnak a dolgok az életemben, amik egyenlőre apróbb sikereket hoznak csak, de nagy reményeket fűzünk hozzájuk.
Pár hónapja elültettünk egy bogarat a fülünkbe: "legyünk holding". Én először arra gondoltam, hogy a jelenlegi két irányvonallal sem tudunk megküzdeni, de valahogy mégis érdekelni kezdett a dolog. Lassan kialakult, hogy van még 3-4 irányvonal, amihez kis erőfeszítéssel de jó szervezéssel még hozzá tudunk szólni. Így hát az elmúlt hetekben ezek elindítására is fordítottunk időt, energiát. Mivel most több különböző területre léptünk ezzel, így egész biztos nem lesz könnyű dolgunk. De azt gondolom, hogy kitartásunk és elhivatottságunk meghozza gyümölcsét. Talán nem lesz mind végtelen hosszú életű, de mi mindegyikben látunk fantáziát. A megvalósításhoz pedig van bennünk elég erő és kitartás. És az sem utolsó, hogy egyre többen csatlakoznak hozzánk, segítik a munkánkat, lendítenek minket előre. Mintha mindenkinek feladata lenne részt venni ennek a létrehozásában és megvalósításában. Nagy öröm tudni, hogy egyre többen vagyunk, és egyre többen dolgozunk a közös célért.

Itt jöttem rá, mennyire nem akarok csupán egy szakmához, egy területhez érteni. Vagyis ez is egy szakma, ami felé törekszem, de picit más.. Ha most csak egyik vagy másik területet láttam volna, akkor ebből legjobb esetben is csak 1-2 vonal indulhatott volna el. Én sosem akartam csak ez vagy csak az lenni, mert szerintem ezzel rendkívül beszűkül az ember tudata. Lehet, hogy valamiben lehetsz jó, de aki nem tekintget szét, annak egy pici terület felemésztheti a kreativitását és a tudását is. Gondolhatod, hogy én ezzel már a ló másik oldalára estem, de nem. Egy konkrét dolog van, ami a legfontosabb, hogy ebben jó legyek, és ez pedig a cégvezetés és befektetői attitűd. Minden más, ami a cég égisze alatt történik, vagy bármi amit a munkám során megtanulok, az csak szélesíti a tudatomat és a látókörömet, és fejleszti a készségeimet.

Azért az fontos, hogy az egyes részekben is otthon legyek...na nem az apró részletekig, csak nagy vonalakban. Még akkor is, ha sosem fogom használni én magam, át kell látnom a működést. Bármiről is legyen szó, egy cégvezetőnek, befektetőnek ez kötelessége, enélkül nem tudja mit csinál a cége. Én pedig ez akarok lenni. Ezért most még egy iskolapadba is beülnék, hogy tanuljak :) A hétvégéimet újabb tudás megszerzésére áldozom az új irányvonalak indítása miatt.
Pár éve csináltam egy csinos célfalat..eddig teljesen jól mutatta az irányt, de tegnap rájöttem, hogy egy része már megvalósult, más része már túl kicsi álomnak és egy harmadik része teljesen elavult. Itt az idő egy kis frissítésre. Új célok és újabb példalépek kerülnek ki a falra, hogy a következőkben ők mutassák az irányt minden nap.

Lelkesítő megszállottság

Az év első 8 hónapja kemény munkával telt. Szárnypróbálgatások, jól és kevésbé jól elsült cselekedetek, de még mindig lelkesen dolgozom az álmomon.
Az utóbbi néhány hónapban láttam sikeres vagy a siker felé tartó embereket. Egytől egyig megszállottan, gyerekkoruktól vagy hosszú évek óta fejlesztik magukat, hogy egyszer elérjék a céljukat.
Egyikük még csak 13 éves, 5 éve jár énektanárhoz, és óvodás kora óta énekes szeretne lenni. Szabadidejében gyakorol, énekel kottát olvas.
Másikuk sikeres üzletember, évek óta fejleszti a személyiségét, és a céljainak megfelelően cselekszik. Szabadidejében megszállottan bújja a könyveket, és a neten sikeres emberek beszédei után kutat.
Sorolhatnék még, de azt hiszem a lényeg ebből is látszik: a sikert nem adják ingyen.
Bármit is jelentsen valakinek a "siker", azért keményen kell dolgoznia.
Ez főleg azért nagy kihívás, mert siker érdekében kizárólag magadat kell megváltoztatnod. A szokásaidat, a gondolkodásodat, a véleményedet, az uralkodó gondolataidat, a cselekedeteidet és az emberi kapcsolataidat.
A környezetük rendszerint megszállottnak vagy őrültnek tartja őket, akik csak egy témáról tudnak beszélni. Hiszen ez érdekli őket, ekörül forog minden gondolatuk. Céljaik tiszták és határozottak. Ezek az emberek rendkívül erős jellemek.



Körbenézek, és látom, hogy a legtöbb ember körülöttem nem ilyen.

Anno egy hálózatépítő cégnél dogozva láttam, hogy sokan csak legyintenek a nagy vezetőkre, hogy őrültek. Sikerről és boldogságról beszélnek lelkesedéssel - "ugyan, ki veszi ezt be?"
A kételkedők, akik nem is voltak képesek változni, rendszerint céltalan és határozatlan emberek voltak. Fogalmuk sem volt, hogy mit kezdjenek magukkal a világban, és megrémítette őket hogy másoknak vannak céljai. Nem is voltak elég erősek ahhoz, hogy ezen változtassanak, és valóban találjanak egy célt. Lássuk be, célt és álmokat találni magunknak valóban nehéz.
Én gyerekoromtól tudtam az irányt, mégis nagyon nehéz volt, amikor mindezt szavakba, vagy képekbe kellett önteni. Hónapokat töltöttem el vele. Többször új füzetet indítottam, amíg tökéletesen meg nem fogalmaztam a célt.
Azóta ez már fejben is megy, a sok írásos gyakorlás után már nem feltétlenül szükséges a füzet, de még mindig sokkal nagyobb hatással van rám. Olyan ez, mint a matek.

Azt látom, hogy a barátaim, munkatársaim, ismerőseim körében nagyon kevés embernek vannak céljai. Mindig óvatosan kell fogalmaznom, amikor a sikerekről, célokról beszélek velük. Nem azért mert irigyek... sőt, nagyon is sokan segítőkészek, és szívesen részt vesznek egy egy projektben barátságból. Sokkal inkább azt látom, hogy őrültnek és megszállottnak tartanak, és nem tudnak mit kezdni a lelkesedésemmel.
És amikor beszélgetünk, legszívesebben örömújjongva mesélnék, hogy "Hé srácok, akkora ötletünk van, és ilyen sikerrel fogadták a partnereink...!"
Minden apró előrelépést nagy sikernek élek meg, mert látom, hogy a cél felé visz.

Az elmúlt másfél év lelkesedése lassan bennük is lelkesedést vált ki. Csillogó szemmel de félénken beszélgetünk egy egy lehetőségről az ő életükben is. Azt hiszem, feladatom, hogy ilyenkor támogassam őket is ebben, ahogyan azt velem is tették anno. Mindegy kinek mi a célja, milyen területen vagy mit szeretne. Ha valaki elhatározta, hogy egy irányba halad, akkor a barátai közül, akik már megjárták ezt az utat, kutya kötelességük ebben támogatni, és nem hagyni lankadni a lelkesedést. Saját tapasztalatomból tudom, hogy néha nem elsőre találjuk meg az utat, de ha irányt váltunk, és jó felé, akkor a lelkesedés csak még nagyobb lesz.
Azt is meg kell tanulnunk, hogy egyáltalán keressük az irányt. Aki erre fogékony, az próbálkozni fog, de akit el sem gondolkodtat a téma, arra nem érdemes ráeröltetni, hisz úgysem kezd vele semmit.

Nem mondhatnám, hogy az elmúlt hetekben sok vagy nagy, kézzel fogható sikereket értem volna el. Inkább csak komoly lépéseket tettem a cél felé. Ez lelkesít. Ettől boldog és ígéretes minden új nap, amikor a cél felé tehetek egy újabb lépést.

Célok, motiváció

Manapság népszerű téma, és sokan foglalkoznak vele, hogy a célokat meg kell határozni, le kell írni, pontosan meg kell fogalmazni.
Ma is kaptam egy ilyen hírlevelet, ez állt benne:

Tudod, miért nem válnak valóra az álmaid?

A kérdést lehet, hogy úgy kell feltennem, hogy egyáltalán vannak e álmaid, úgy értem van e valami az életedben, amire minden másnál jobban vágysz?

Ha vannak nagy álmaid vajon leírtad e őket, vajon vállalod e a felelősséget önmagadért és az álmaidért azzal, hogy papírra veted őket, szerződést kötve saját magaddal azok valóraváltására.

A kérdés jogos. :)
Hát igen, ezen szerintem jópáran túl vagyunk már. :) Nekem speciel van célfüzetem és célfalam is. Öt éve tanultam meg, hogy enélkül is megy, de ezzel könnyebb. Lelkesen ragasztgatok mindig. Újabb és újabb célok kerülnek ki, egyesek pedig lekerülnek a falról. Egy része már megvalósult, másik része pedig még várat magára. De addig kint marad a falon és a füzetben is. :) Nem is füzet az, inkább már könyv. Szép szines, képes. :)
A falat minden nap megnézem, a könyvet gyakran lapozgatom, de van egy nagyon határozott célom, ami az utcán jön velem szembe, szerencsére sűrűn.
Egyik nagy álmom, hogy turistákat utaztassak a nagyvilágba. Amikor sétálok az utcán, vagy épp a munkahelyemre rohanok reggel, ideges vagy mérges vagyok, és meglátok egy turistabuszt vagy egy sightseeing buszt, mindig elfog egy nagyon erős érzés. Rendkívüli nyugalmat érzek és arra gondolok milyen boldogság lenne, ha azon a buszon az én turistáim utaznának. Ez már pavlovi reflex. :)
Bármennyire is erős bennem egy negatív érzés, varázsütésre megszűnik és elfog a boldogság, amikor meglátom a buszt. Ilyenkor cseppet sem keresem a kiutat, nem kutatok buszok után, egyszer csak belekerül a látómezőmbe, és minden megváltozik. A nap kisüt, lesznek színek, fények, madárcsicsergés, és lelassul mindenki, mintha csak azt ünnepelnék, hogy boldog vagyok mert megérkezett a busz! :D
Semelyik kép vagy leírás nem ébreszt bennem ilyen érzéseket. Végtelen boldogság arra gondolni, hogy akár az én csoportom is ülhetne azon a buszon, oda mennek, ahova én szerveztem nekik az utat, és ők is boldogok, mert pihennek, nyaralnak, újat látnak, tapasztalnak.
Ezt kevesen értik, de szerintem ez az igazi motiváció. :)
Valójában van még egy olyan kép, ami hasonlóan hat rám, ha nem is ilyen erősen, ez pedig a New Yorki képek. Legutóbb kifejtettem mennyire szeretnék ott élni, így ezt most nem teszem meg újra.
Múlt héten egyik reggel szokás szerint álmosan, fáradtan keltem - ez az elmúlt 5-6 hónapban így van már. Aludtam eleget, és nem is volt különösebben fárasztó hetem. Inkább csak a munkahelyem fáraszt nagyon, és már nincs igazából kedvem a munkámhoz sem. Az ágyam szélén ültem és megpillantottam egy jegyzetet, amit pár nappal azelőtt hagytam az ágyam mellett. Az ált rajta, hogy milyen teendőim vannak, amiket szeretnék elvégezni, kutatások stb a vállalkozásomhoz. Ahogy ezt megláttam, egy pillanat alatt felébredtem, cseppet sem voltam álmos, és rögtön munkához is akartam fogni. Kinyitottam a laptopomat és bekapcsoltam a gépet. Akkor jöttem rá, hogy most épp a munkahelyemre kellene mennem, és azonnal visszaestem fáradt állapotba, érdektelenségbe.
Valóban csak ennyi a titka? Az ember ha lelkes, akkor semmi nem számít? És ha nem lelkes akkor lehet ennyire más a hozzáállása? Ha ez így van, akkor a főnökök miért nem motiválják a beosztottakat?
Emlékszem tavaly volt pár hónap, amikor csak vállalkozó voltam, alkalmazott nem. Sok időm volt foglalkozni azza,l amit fontosnak tartottam. Négy hónapig szinte minden nap megállás nélkül dolgoztam, tized annyit nem pihentem, mint amennyit most, és mégis minden reggel frissen, tettre készen ébredtem (most pedig 10x ennyi pihi is kevés lenne). Napi 3-4 órákat aludtam, de egyáltalán nem voltam fáradt. Minden napnak volt célja, és annyi tennivaló! Nem éreztem, hogy szükségem lenne pihenésre, nyaralásra, tévézésre, vagy hasonlókra, élveztem amit csináltam.
Többször is rájöttem már, én nem vagyok jó alkalmazott. Vagy még nem volt jó főnököm. Sosem tudták még egyik munkahelyen sem elérni, hogy ilyen lendülettel vessem bele magam a munkába.
Szeretném leszögezni: nem vagyok munkamániás. Határozottan nem. Osztom anyu egyik ismerősének véleményét, hogy "aki szeret dolgozni, az hazudik" :) De ha örömömet lelem valamiben, akkor az nem lesz tovább munka, és szeretem azzal tölteni az időmet.
Persze semmi sem móka és kacagás évekig, a nap 24 órájában. Idővel a kötelességtudatnak is fontos szerepe lesz. De látod, hogy ezt magadnak csinálod, vagy nem. Neked lesz belőle előnyöd, céged, bevételed, kapcsolataid, jövőd, vagy másnak. És ha valamihez értesz, valamiben jó vagy, akkor azt kell fejleszteni, azzal kell dolgozni. Itt pedig Maxwell-lel kell egyetértenem, hogy nem azt kell fejleszteni, amiben gyenge vagy, hanem azt, ami az erősséged.
Célfüzet és célfal ide vagy oda, az csak a célok meghatározásában segít. Azok után magadat kell motiválnod különböző módszerekkel, mert nem sok ember fog erre figyelni a környezetedben - akkor sem ha alkalmazott vagy....vagyis akkor főleg nem! De ha odafigyelsz, megtalálod, hogy mi motivál Téged igazán.
Szabadság, pénz, szerelem, kapcsolatok, figyelmesség, utazás, saját vállalkozás, ...stb... ehhez mindig van a környezetünkben konkrét, megfogható dolog, amibe kapaszkodhatunk, addig amíg el nem érjük.
Ehhez csak kitartásra és odafigyelésre van szükség - ez a jó hír! :)

Vasárnapi gondolatok

Esős vasárnap reggel van. A kezemben kávé, a tévében mese, minden nyugodt. A legjobb időpont elgondolkodni az élet nagy dolgain. :)
Ugyanaz a gondolat foglalkoztat már jó ideje: Vajon mihez is kezdhetek az életemmel?
Tudom, én örök elégedetlen vagyok, mindig többet akarok, de ez visz előre, hogy ne elégedjek meg azzal ami van. Ez valahogy az utóbbi pár évben nem látszik túl sikeresnek. Úgy érzem nem csigatempóban haladok. Vajon hogyan lehetne ezen változtatni?
Ha arra gondolok, hogy 12 éves koromban azt hittem, az akkori nagy szerelmemmel élek majd boldogan életem végéig, család, gyerekek... és aki akkor 24 éves volt, az már öreg volt. Akkor a nagy ő meglepő módon 18 éves volt, 6 évvel idősebb. Békés, nyugodt, egyszerű és megfontolt pasi, nem igazán karrierista, kétkezi munkájával eltartja a kis családját.
Később megismertem életem első igazi nagy szerelmét, akkor én voltam 18 éves, ő pedig velem egykorú. Karrierista őrült, a család és gyerekek fogalma távol áll tőle. A munkájának él, nem is igen van ideje másra. Szereti ha a középpontban van, felfigyelnek a drága holmijaira, felvághat a történeteivel. Vele már 18 éves korunkban közös nagy üzletekről álmodtunk, karrierről, tervezgettük hogyan valósulhat meg, és gyakran veszekedtünk azon, hogy szerinte ebbe nem férnek bele gyerekek. Tény, hogy azóta több országban is tart előadásokat, sok helyen jelentetett meg cikkeket a szakterületéről, de ez még nem kizáró ok - szerintem.
Ez a leírás a második nagy szerelmemre is igaz..többé-kevésbé, mert ő viszont szeretne családot, kisebb hírnévre tett szert, viszont folyton törekszik a jobbra. Őszintén csodálom az erejét és kitartását, hogy mindent maga ért el, amije most van.
Szívem szerint hármójukból gyúrnék össze egy igazi álompasit, bár az első pasiból jóval kevesebb tulajdonságot gyúrnék bele.
Most majd' 10 évvel később úgy gondolom, akkor kellett volna merészebbnek lennem, amikor arról volt szó, hogy a világ másik végére költözzek. Most már könnyű okosnak lenni. :)
A szüleim 20 éve vállalkozók. Gyerekkorom óta nem akartam alkalmazott lenni, sosem.
A fősuli után saját vállalkozásba akartam kezdeni, de szüleim tanácsára elkezdtem dolgozni valaki másnál, hogy tapasztalatokat szerezzek. Azóta több cégnél és több iparágban is szereztem, minden tapasztalattal, ismerettel több lettem. Megismertem sok embert, beleláttam több szakmába, így felnőtt fejjel már el tudom dönteni mit is akarok valójában. A meglepetés ebben csak az, hogy pontosan ugyanezt akartam 16 éves koromban is, még az érettségi lőtt. Azóta a tudásom nőtt, a cél nem változott. Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy ez így van.
Időről időre meg kell vizsgálni, hogy amit célul tűztél ki, az megállja-e még a helyét. Ha nem, akkor új irányt kell venni, ha igen, akkor teljes gőzzel dolgozni kell érte.
Beszerzek minden könyvet, minden elérhető anyagot, hogy megismerjem azt, amit csinálni szeretnék. Mindig egy helyen csúszik el a dolog: a pénz.
Tudom, áthidalható a cél érdekében, így tovább kutatom az okát, miért nincs még meg az állomvállalkozásom. Annak ellenére, hogy minden lehetséges dolognak utánajártam, konferenciákon voltam, megbeszéléseket egyeztettem, szerződéseket kötöttem, és mégsem indult el igazából a dolog.
Ha mélyebben magamba nézek, akkor az elmúlt másfél évben nagyon sok mindent áldoztam fel erre, főleg a szabadidőmből. És miért nem tartok még ott, ahol szeretnék?
Hiába, mégis az időbeosztással lesz gond... Napközben a főállásomban dolgozok, egyik családi vállalkozásunknak pedig szüksége van a segítségemre. Emellett szétválasztottam a terveimet 2 másik területre, ami nem könnyíti meg a helyzetet. Ide-oda kapkodok, mindenhol csinálok egy keveset, de egyik sem halad sokat, csak tyúklépésekkel. Egy helyre kell koncentrálnom az energiámat és fókuszáltan cselekedni. A kapkodásnak nincs jó vége, csak az idő telik, de nem haladunk. El kell dönteni mi a legfontosabb, amire az összes energiámat fordítanom kell. Talán jól hangzik, hogy főállásom mellett 5 másik helyen van érdekeltségem, de lehet mindezt jól csinálni?? Amíg mindegyik teljes embert kívánna meg, addig biztosan nem. Amíg egyik ki nem növi ezt, addig arra kell figyelni, hogy az a legjobban működjön! Gyorsan megy ez? Relatív. De ettől még ez a módja.
Az elhatározás és a felismerés mellett, a mai nap a legalkalmasabb, hogy mindezt el is kezdjem.