Életemről

Bár Budapesten élek, mindig is külföldre vágytam. És bár 18 éves korom óta saját vállalkozást szeretnék indítani, 27 évesen még mindig alkalmazott vagyok.
Ebben csak az a rossz, hogy az élet rövid.
Nem gondolom, hogy bármihez is késő lenne, csak azt, hogy elvesztegetett idő volt az elmúlt 9 év. Na jó, nem 9, csak 5.
Irigylem azokat akik belevágtak, és most külföldön élnek, vagy saját vállalkozásuk van. Én miért nem tettem?
Van olyan hogy megfelelő alkalom? Van olyan hogy megfelelő helyszín? Vagy olyan, hogy tökéletes vállalkozás? Lehet-e belőlem okos vállalkozó és világutazó? Vajon mi kell ehhez?
Gyakran olvasom, hogy a lelkesedés a legfőbb mozgatórúgó. Szerintem ez belőlem sosem hiányzott, csak az első lépést nem mertem megtenni.
Sosem költöztem New Yorkba. És amikor ott voltam nagyon nem akartam hazajönni. Eleve úgy indultam, hogy ha pici esély is lesz rá, akkor maradok. Mindent megtettem, hogy maradhassak, tündérbogár barátnőim is maximálisan segítettek ebben. Kiderült, hogy legálisan nem tudok maradni, az illegalitástól pedig féltem. Tudom, hogy igazából nem nagy dolog, sokan élnek jól és boldogan illegálisan, de sosem jöhetnek haza. Bezárva lenni egy idegen országban, ahonnan ha egyszer eljössz sohasem mehetsz vissza. Igazából ettől félek, hogy ha valaha el kell jönnöm valamiért, bármiért, akkor soha nem mehetek vissza. Viszont így azt sem használom ki, hogy addig is ott lehetnék. Ördögi kör. Nem is tudom melyik rosszabb: az hogy most nem lakok ott ahol szeretnék, vagy az, hogy ha egyszer el kellene onnan jönnöm, sosem mehetnék vissza. Melyik a valós probléma? Gyakran olvasom azt is, hogy olyasmik miatt aggódunk, amik meg sem történnek, és ezek megbénítanak minket. Azt hiszem én sokszor aggódok ilyenek miatt.
Sosem mehet biztosra az ember, kockáztatnia kell, ha eredményt akar.
Az eleje mindig bizonytalan, nagyot lehet bukni, de nyerni is. És ha ilyenkor meg is akad az ember, akkor is gazdagodik tapasztalatokkal, és újra nekiindulhat.
Most egy olyan lakásban lakok, ami nem az enyém, olyan munkám van, amit utálok. Nincs férjem, gyerekem, így most még könnyebb. De akkor miért vagyok még mindig itt?
Nem szeretnék 60 évesen arra ébredni, hogy még mindig itt lakok és utálom a munkám... Ez a legrosszabb rémálmom, ami történhet velem az életemben. De mikor leszek elég bátor, hogy változtassak?? Minek kell még történnie, hogy merjek lépni? Ennél csak jobb lehet, bárhogy is alakul. Ha a vállalkozásom csődbe megy, ha kitoloncolnak az országból, akkor is tapasztaltam valamit, amit így soha nem fogok, és előrébb léptem.
Menni kell, lépni kell.

Vasárnapi gondolatok

Esős vasárnap reggel van. A kezemben kávé, a tévében mese, minden nyugodt. A legjobb időpont elgondolkodni az élet nagy dolgain. :)
Ugyanaz a gondolat foglalkoztat már jó ideje: Vajon mihez is kezdhetek az életemmel?
Tudom, én örök elégedetlen vagyok, mindig többet akarok, de ez visz előre, hogy ne elégedjek meg azzal ami van. Ez valahogy az utóbbi pár évben nem látszik túl sikeresnek. Úgy érzem nem csigatempóban haladok. Vajon hogyan lehetne ezen változtatni?
Ha arra gondolok, hogy 12 éves koromban azt hittem, az akkori nagy szerelmemmel élek majd boldogan életem végéig, család, gyerekek... és aki akkor 24 éves volt, az már öreg volt. Akkor a nagy ő meglepő módon 18 éves volt, 6 évvel idősebb. Békés, nyugodt, egyszerű és megfontolt pasi, nem igazán karrierista, kétkezi munkájával eltartja a kis családját.
Később megismertem életem első igazi nagy szerelmét, akkor én voltam 18 éves, ő pedig velem egykorú. Karrierista őrült, a család és gyerekek fogalma távol áll tőle. A munkájának él, nem is igen van ideje másra. Szereti ha a középpontban van, felfigyelnek a drága holmijaira, felvághat a történeteivel. Vele már 18 éves korunkban közös nagy üzletekről álmodtunk, karrierről, tervezgettük hogyan valósulhat meg, és gyakran veszekedtünk azon, hogy szerinte ebbe nem férnek bele gyerekek. Tény, hogy azóta több országban is tart előadásokat, sok helyen jelentetett meg cikkeket a szakterületéről, de ez még nem kizáró ok - szerintem.
Ez a leírás a második nagy szerelmemre is igaz..többé-kevésbé, mert ő viszont szeretne családot, kisebb hírnévre tett szert, viszont folyton törekszik a jobbra. Őszintén csodálom az erejét és kitartását, hogy mindent maga ért el, amije most van.
Szívem szerint hármójukból gyúrnék össze egy igazi álompasit, bár az első pasiból jóval kevesebb tulajdonságot gyúrnék bele.
Most majd' 10 évvel később úgy gondolom, akkor kellett volna merészebbnek lennem, amikor arról volt szó, hogy a világ másik végére költözzek. Most már könnyű okosnak lenni. :)
A szüleim 20 éve vállalkozók. Gyerekkorom óta nem akartam alkalmazott lenni, sosem.
A fősuli után saját vállalkozásba akartam kezdeni, de szüleim tanácsára elkezdtem dolgozni valaki másnál, hogy tapasztalatokat szerezzek. Azóta több cégnél és több iparágban is szereztem, minden tapasztalattal, ismerettel több lettem. Megismertem sok embert, beleláttam több szakmába, így felnőtt fejjel már el tudom dönteni mit is akarok valójában. A meglepetés ebben csak az, hogy pontosan ugyanezt akartam 16 éves koromban is, még az érettségi lőtt. Azóta a tudásom nőtt, a cél nem változott. Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy ez így van.
Időről időre meg kell vizsgálni, hogy amit célul tűztél ki, az megállja-e még a helyét. Ha nem, akkor új irányt kell venni, ha igen, akkor teljes gőzzel dolgozni kell érte.
Beszerzek minden könyvet, minden elérhető anyagot, hogy megismerjem azt, amit csinálni szeretnék. Mindig egy helyen csúszik el a dolog: a pénz.
Tudom, áthidalható a cél érdekében, így tovább kutatom az okát, miért nincs még meg az állomvállalkozásom. Annak ellenére, hogy minden lehetséges dolognak utánajártam, konferenciákon voltam, megbeszéléseket egyeztettem, szerződéseket kötöttem, és mégsem indult el igazából a dolog.
Ha mélyebben magamba nézek, akkor az elmúlt másfél évben nagyon sok mindent áldoztam fel erre, főleg a szabadidőmből. És miért nem tartok még ott, ahol szeretnék?
Hiába, mégis az időbeosztással lesz gond... Napközben a főállásomban dolgozok, egyik családi vállalkozásunknak pedig szüksége van a segítségemre. Emellett szétválasztottam a terveimet 2 másik területre, ami nem könnyíti meg a helyzetet. Ide-oda kapkodok, mindenhol csinálok egy keveset, de egyik sem halad sokat, csak tyúklépésekkel. Egy helyre kell koncentrálnom az energiámat és fókuszáltan cselekedni. A kapkodásnak nincs jó vége, csak az idő telik, de nem haladunk. El kell dönteni mi a legfontosabb, amire az összes energiámat fordítanom kell. Talán jól hangzik, hogy főállásom mellett 5 másik helyen van érdekeltségem, de lehet mindezt jól csinálni?? Amíg mindegyik teljes embert kívánna meg, addig biztosan nem. Amíg egyik ki nem növi ezt, addig arra kell figyelni, hogy az a legjobban működjön! Gyorsan megy ez? Relatív. De ettől még ez a módja.
Az elhatározás és a felismerés mellett, a mai nap a legalkalmasabb, hogy mindezt el is kezdjem.