Ma is kaptam egy ilyen hírlevelet, ez állt benne:
Tudod, miért nem válnak valóra az álmaid?
A kérdést lehet, hogy úgy kell feltennem, hogy egyáltalán vannak e álmaid, úgy értem van e valami az életedben, amire minden másnál jobban vágysz?
Ha vannak nagy álmaid vajon leírtad e őket, vajon vállalod e a felelősséget önmagadért és az álmaidért azzal, hogy papírra veted őket, szerződést kötve saját magaddal azok valóraváltására.
A kérdés jogos. :)
Hát igen, ezen szerintem jópáran túl vagyunk már. :) Nekem speciel van célfüzetem és célfalam is. Öt éve tanultam meg, hogy enélkül is megy, de ezzel könnyebb. Lelkesen ragasztgatok mindig. Újabb és újabb célok kerülnek ki, egyesek pedig lekerülnek a falról. Egy része már megvalósult, másik része pedig még várat magára. De addig kint marad a falon és a füzetben is. :) Nem is füzet az, inkább már könyv. Szép szines, képes. :)
A falat minden nap megnézem, a könyvet gyakran lapozgatom, de van egy nagyon határozott célom, ami az utcán jön velem szembe, szerencsére sűrűn.
Egyik nagy álmom, hogy turistákat utaztassak a nagyvilágba. Amikor sétálok az utcán, vagy épp a munkahelyemre rohanok reggel, ideges vagy mérges vagyok, és meglátok egy turistabuszt vagy egy sightseeing buszt, mindig elfog egy nagyon erős érzés. Rendkívüli nyugalmat érzek és arra gondolok milyen boldogság lenne, ha azon a buszon az én turistáim utaznának. Ez már pavlovi reflex. :)
Bármennyire is erős bennem egy negatív érzés, varázsütésre megszűnik és elfog a boldogság, amikor meglátom a buszt. Ilyenkor cseppet sem keresem a kiutat, nem kutatok buszok után, egyszer csak belekerül a látómezőmbe, és minden megváltozik. A nap kisüt, lesznek színek, fények, madárcsicsergés, és lelassul mindenki, mintha csak azt ünnepelnék, hogy boldog vagyok mert megérkezett a busz! :D
Semelyik kép vagy leírás nem ébreszt bennem ilyen érzéseket. Végtelen boldogság arra gondolni, hogy akár az én csoportom is ülhetne azon a buszon, oda mennek, ahova én szerveztem nekik az utat, és ők is boldogok, mert pihennek, nyaralnak, újat látnak, tapasztalnak.
Ezt kevesen értik, de szerintem ez az igazi motiváció. :)
Valójában van még egy olyan kép, ami hasonlóan hat rám, ha nem is ilyen erősen, ez pedig a New Yorki képek. Legutóbb kifejtettem mennyire szeretnék ott élni, így ezt most nem teszem meg újra.
Múlt héten egyik reggel szokás szerint álmosan, fáradtan keltem - ez az elmúlt 5-6 hónapban így van már. Aludtam eleget, és nem is volt különösebben fárasztó hetem. Inkább csak a munkahelyem fáraszt nagyon, és már nincs igazából kedvem a munkámhoz sem. Az ágyam szélén ültem és megpillantottam egy jegyzetet, amit pár nappal azelőtt hagytam az ágyam mellett. Az ált rajta, hogy milyen teendőim vannak, amiket szeretnék elvégezni, kutatások stb a vállalkozásomhoz. Ahogy ezt megláttam, egy pillanat alatt felébredtem, cseppet sem voltam álmos, és rögtön munkához is akartam fogni. Kinyitottam a laptopomat és bekapcsoltam a gépet. Akkor jöttem rá, hogy most épp a munkahelyemre kellene mennem, és azonnal visszaestem fáradt állapotba, érdektelenségbe.
Valóban csak ennyi a titka? Az ember ha lelkes, akkor semmi nem számít? És ha nem lelkes akkor lehet ennyire más a hozzáállása? Ha ez így van, akkor a főnökök miért nem motiválják a beosztottakat?
Emlékszem tavaly volt pár hónap, amikor csak vállalkozó voltam, alkalmazott nem. Sok időm volt foglalkozni azza,l amit fontosnak tartottam. Négy hónapig szinte minden nap megállás nélkül dolgoztam, tized annyit nem pihentem, mint amennyit most, és mégis minden reggel frissen, tettre készen ébredtem (most pedig 10x ennyi pihi is kevés lenne). Napi 3-4 órákat aludtam, de egyáltalán nem voltam fáradt. Minden napnak volt célja, és annyi tennivaló! Nem éreztem, hogy szükségem lenne pihenésre, nyaralásra, tévézésre, vagy hasonlókra, élveztem amit csináltam.
Többször is rájöttem már, én nem vagyok jó alkalmazott. Vagy még nem volt jó főnököm. Sosem tudták még egyik munkahelyen sem elérni, hogy ilyen lendülettel vessem bele magam a munkába.
Szeretném leszögezni: nem vagyok munkamániás. Határozottan nem. Osztom anyu egyik ismerősének véleményét, hogy "aki szeret dolgozni, az hazudik" :) De ha örömömet lelem valamiben, akkor az nem lesz tovább munka, és szeretem azzal tölteni az időmet.
Persze semmi sem móka és kacagás évekig, a nap 24 órájában. Idővel a kötelességtudatnak is fontos szerepe lesz. De látod, hogy ezt magadnak csinálod, vagy nem. Neked lesz belőle előnyöd, céged, bevételed, kapcsolataid, jövőd, vagy másnak. És ha valamihez értesz, valamiben jó vagy, akkor azt kell fejleszteni, azzal kell dolgozni. Itt pedig Maxwell-lel kell egyetértenem, hogy nem azt kell fejleszteni, amiben gyenge vagy, hanem azt, ami az erősséged.
Célfüzet és célfal ide vagy oda, az csak a célok meghatározásában segít. Azok után magadat kell motiválnod különböző módszerekkel, mert nem sok ember fog erre figyelni a környezetedben - akkor sem ha alkalmazott vagy....vagyis akkor főleg nem! De ha odafigyelsz, megtalálod, hogy mi motivál Téged igazán.
Szabadság, pénz, szerelem, kapcsolatok, figyelmesség, utazás, saját vállalkozás, ...stb... ehhez mindig van a környezetünkben konkrét, megfogható dolog, amibe kapaszkodhatunk, addig amíg el nem érjük.
Ehhez csak kitartásra és odafigyelésre van szükség - ez a jó hír! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése