Valami véget ér.....

...remélem a rossz hullámnak is vége az évvel együtt, és elkezdődik valami új, valami jobb.

Lássuk csak mi történt idén:
Tavaly a szilvesztert New Yorkban tölthettem a barátaimmal. Életem legjobb szilvesztere. Egyik régi barátnőm már "sokat látott new yorki, de mégis mindig Eurotrash", megmutatta az egész várost, megismertetett olyan emberekkel, akik ott születtek, és rajtuk keresztül láttam milyen egy amerikai korombeli élete...és persze azt is, hogy milyen egy nem amerikai korombeli élete. Sok új embert ismertem meg, akikkel 1 év elteltével még mindig tartjuk a kapcsolatot, és két drága jó régi barátnőmet hosszú idő után ismét láthattam. Mindketten próbáltak rábeszélni, hogy maradjak, de végül hazajöttem. Azóta is bánom. Amint hazajöttem, másnap meghalt a nagymamám. Valahogy nem értem, hogy adhat az ég egyszerre egy jót és egy ennyire rosszat.
A tavasz úgy telt, hogy utáltam a munkahelyemet, visszavágytam a nagyvárosba. De tudtam, hogy ha elköltözök, akkor nagy karrierre nem számíthatok egyhamar, ott nehezebb külföldiként érvényesülni, persze hosszú távon kifizetődőbb. Az tuti, hogy a férjem külföldi, lehetőleg amerikai lesz, hogy a gyerekeink ott nőhessenek fel. Ennyi előnnyel indulhatnak legalább az életben. Nyár elején az addig parkolóspályás, de soha el nem feledett álmom végre újra szárnyra kaphatott. Egy üzleti partnerből nagyon jó barát lett, és együtt haladunk a cél felé. Szerencsére hasonlóak a céljaink :) Júliusban szétvésték az arcomat, azt mondták a polip nem háziállat és kiszedték az orromból. Augusztusban új munkahelyem lett, végre fellélegezhettem. Valójában az értékesítés sosem sétagalopp, de itt legalább jó a társaság, és szeretem a munkámat. Augusztusban két régi barátom 10 év után végre összekötötte az életét. Hatalmas buli volt, szuper esküvő, és persze én megint a rossz emberbe szerettem bele. Valahogy furi, de talán először éreztem, hogy "egy család vagyunk", ahogy ott volt a gyerek is, de tudom mégsem ő lenne az igazi. Ősszel a sok munkával telt az idő, az új munkahelyem sok programot csinál, folyton csak a buli meg a meló.. :) Na meg persze ott az álmunk is, amivel sokkal kevesebbet foglalkoztam, mint kellett volna, de így is jó úton haladunk, legfejjebb kisebb léptekben. Ősszel az is kiderült, hogy egyik legjobb barátnőm terhes. Decemberben nekik is volt esküvőjük.
Tavaly voltak új évi fogadalmaim.... nagyjából egy teljesült, a többi bedőlt. Egyik még februárban, aztán sorban mind. Pasik terén nehezen tudom eldönteni, hogy mit is szeretnék. Idén két "nagy szerelmem" volt, de egyik sem az igazi. Tudom, ha rendes kapcsolat lett volna belőle, akkor nem lett volna ilyen rózsaszín. Én vagyok az a Bridget Jones, aki sosem választja Mark D'Arcy-t... Túlságosan is pontosan tudom, hogy milyen pasit szeretnék, és ilyet jó pár éve nem odort elém az élet. Rossz helyen keresek, ez tuti. Januárban még New Yorkban elgondolkodtam egy pasin, aki néhány szempontnak megfelelt, persze soknak még nem, de ő fiatal volt hozzám.
Most irigykedve nézem a barátnőimet, akik amerikai pasikkal ismerkednek, izgalmas az életük, ott élnek a nagy városban, és több lehetőség adott nekik, mint itt nekem.
Nagyjából olyan ez, mint amikor valaki vidékről Pestre költözik. Pestről New Yorkba költözni legalább ekkora lépés....ha nem nagyobb.
Mindenki mondja itthon okosan, hogy "ott sincs kolbázból a kerítés", de aki járt már ott, az nehéz szívvel jön haza, vagy haza se jön, és aki ott él, az inkább lesz illegális bevándorló, minthogy hazajöjjön, kockáztat, és fél, hogy egyszer vissza kell jönnie. Akkor hát kinek van igaza??
Én is így érzem, hogy tavaly nagy hibát követtem el. Javítottam azzal, hogy elkezdtem megvalósítani egy másik álmomat, most már egyik nem zárja ki a másikat.
Remélem a 2010 mindhárom álmomhoz pozitív dolgokat hoz. Tőlem is függ.

Szangvinikus mérleg

Eddig már sokat elárultam magamról, de talán van még itt valami, amit megosztanék...

Bár nem hiszek az általánosításban, van itt két jellemzés, amit magamra nézve igaznak hiszek.
Ezt most közzéteszem, aki ismer bátran írjon ellenvetést! :)
Tisztában vagyok a gyengeségeimmel, így ezeken dolgozom, hogy minél kevésbé akadályozzon... De most koncentráljuk szangvinikus módon a pozitívumokra! :)))
Megjegyzem, hogy valójában szangvinikus-kolerikus vagyok, de arra most nem térek ki, majd máskor, mert ez az egyik kedvenc részem.... :)


Szangvinikusokról:
"Nyílt, beszédes, derűlátó"
"A népszerű szangvinikus napsütést varázsol a házba. Imádja az élet tündérmeséit, és boldogan akar élni, míg meg nem hal. A népszerű szangvinikus nem rejti véka alá érzéseit, mulatsággá változtatja a munkát, és élvezi a társaságot. Minden új élményt izgalommal vár, a megtörtént eseteket színes beszámolókban idézi fel. Derűlátó és társaságkedvelő."
"A népszerű szangvinikus ember nem rejti véka alá az érzelmeit, derűlátó és hamar lelkesedik szinte bármi iránt. Mindenfajta tevékenységbe bevonható, s akárhova kész velünk jönni. Folyton aktív, izeg-mozog, ugrál, hadonászik."
" A 'rendkívüli' szót bizonyosan a szangvinikusok kedvéért találták ki. A rend semmiképpen sem jellemző rájuk, minden szavuk és gondolatuk a leghatározottabban kívül áll a megszokott dolgok körén."

A mérleg jellem:
Nincs még egy olyan jegy, amelynek annyira fontos lenne a kiegyensúlyozottság, a szépség és a harmónia, mint a Mérlegnek. Szeret ismerkedni, flörtölni, igazi társasági ember. Nagyon jól tud diplomatikusan fogalmazni, általában kerüli a szélsőségeket, és az ellentétek kiegyensúlyozására törekszik. Gyakran nem képes dönteni, kerüli a konfliktushelyzeteket és rózsaszín eszméket kerget a problémákkal való szembenézés helyett. Békeszerető, és nem túl kezdeményező típus.

A mérleg a szerelemben:
Nem tud élni kapcsolatok nélkül, és ez nem csak a szerelmi viszonyaira, hanem a barátságokra is vonatkozik. Magatartását nagyban meghatározza az a vágya, hogy megtalálja a kiegészítő párját. Minél több könnyedség, vidámság és flört van egy kapcsolatban, annál jobban érzi magát, nem szereti a drámai szituációkat, a "véresen" komoly döntéshelyzeteket. A külsőségek meglehetősen fontosak számára, apró ajándékokkal, figyelmességgel könnyen le lehet venni a lábáról. Egyenrangú kapcsolatra van szüksége, nem szereti, ha hatalmaskodnak felette. Ha megtalálta az élete társát, akkor nagyon hűséges marad. Még a kevésbé jó kapcsolatoknak is nehezen vet véget, mert nem szeret szakítani.

A mérleg és az állatok: a díszállatok, a páva, a flamingó, a gazella, az őz, és a fülemüle tartoznak a Mérleg jegyhez.

A mérleg és az autók: a mérleg jegy szülöttje az elegáns, drága autókat kedveli. Az utakon sem szeret konfliktusba keveredni, ezért inkább előzékeny a vezetési stílusa, és igen megviseli ha agresszív, káromkodó sofőrökkel kell kapcsolatba kerülnie.

A mérleg és a vacsora: Ízekben is a harmonikus, kiegyensúlyozott jelleget kedveli, és általában édesszájú. Nagyra értékeli ha egy különleges bonbonnal lepik meg.

A mérleg színei: kék, harmóniát sugárzó színek

A mérleg otthona: esztétikus, kellemes, jó hangulatú szobák, sok textíliával

A mérleg jelmondata: "Egyedül nem megy..."

A döntések hatalma

Napok óta kényszerpihenőn vagyok, így van időm átgondolni pár olyan dolgot, amit eddig nem. Olyan, mint amikor az agyam végre pihenhet egy rendeset, aztán újult erővel gondolkodik ismét. Rájöttem, bármennyire is erőlködök, nem vagyok jó alkalmazott - még mindig - így kénytelen leszek saját vállalkozásomat felvirágoztatni.
És amikor minden egybevág... Jókor vagyok jó időben, jó emberekkel, jó eseményekkel. Ez lehet a vonzás? Amit nagyon akarsz...? Úgy érzem teljesen új szakasza kezdődik az életemnek. Felmondtam, így a régi munkahelyem súlyos szikláit már nem cipelem, új munkahelyem felé pedig nagy örömmel és várakozással nézek. A kényszerpihenő talán nem a legkellemesebb, de azt biztosan mondhatom, hogy a legjobbkor jött. Kicsit tovább tart a gyógyulás, mint gondoltam, de most még ezt sem bánom. Pár napja még nem hittem, hogy ilyen gyorsan alakulnak az események, de minden jó dolog megindult felém, mint egy lavina. :D
Persze vonatkozik ez a munka részre, mert a szerelem terén még mindig egy pocsolyában toporgok. A jelek szerint talán nem állóvíz, de itt nem haladnak az események olyan jól, ahogy azt én szeretném. Kétlem, hogy az én elvárásaim lennének nagyok! Épp most olvastam a horoszkópot...sosem hiszem hogy igaz, de szeretem elolvasni, hátha mond okosat, amit magamra vonatkoztathatok. :) Róla ezt írják a szerelemben: "Gyakran próbálja elkerülni a felelősségteljes helyzeteket, és nem szereti, ha korlátozzák a szabadságát. " Találó. :) De azt hiszem mindig, minden emberi kapcsolatban tisztán kell látnunk, hogy mit várhatunk a másiktól, és eszerint alakíthatjuk elvárásainkat. Egy hűséges kutya sosem fog ravasz rókaként viselkedni... Ha nem várunk el olyat, amit ő nem is vállalt, hogy teljesít, akkor megkíméljük magunkat a fölösleges csalódásoktól. Na a gyakorlatban ezzel még akadnak gondjaim, így hát vissza a munkára, ahol minden remek! :)
Nehéz előre látni melyik az a pont, ami megváltoztatja az ember életét, és gyökeresen más irányba indul. Nekem is volt pár ilyen már az életemben, mindenkinek volt és lesz is. Amikor 10 évesen USAban tölthettem majdnem 1 évet, amikor a városomtól 260 km-re mentem fősulira és 18 évesen önálló életet kellett kezdenem, amikor 18 évesen életem legelső és talán legnagyobb szerelmével megismerkedtem és máig nagy hatással van rám, amikor egy ledér barátnőm fura világba vezetett be, sok embert ismertem meg és kibújhattam a saját bőrömből :) , amikor idegenforgalomban kezdtem dolgozni, aztán amikor hirtelen huszárvágással a médiában folytattam a karrierem, és amikor egy network marketing rendszerben türelmet és alázatot tanultam befolyásos és értékes emberektől, és miattuk félretettem az egomat... Ezek mind meghatározták az életemet, és még ennél sokkal sokkal több döntés juttatott el oda, ahol most vagyok. A mostai döntéseimre is később így nézek majd, ha emlékezetes lesz, akkor biztosan lényegesen befolyásolja a jövőbeli énemet. A kérdés az, hogy szeretnék-e olyan ember lenni, akit ezek a döntések határoznak meg?
Nos, a jelenlegi döntések halmaza valószínűleg, egy keményebb, tapasztaltabb, önállóbb, üzletiesebb, diplomatikusabb, sikeresebb, boldogabb embert mutatnak majd a jövőben. Szeretnék-e ilyen lenni? A válaszom: IGEN! :)
A szüleimen kívül két nagy példaképem van. Idő közben ők összekötötték az életüket - megjegyzem nagyon helyesen tették! :) Ők mindketten olyanok, aki én is szívesen lennék - egyikük olyan, csak fiúban, külsőre azért maradnék lány... :D:D
Ahogy én látom őket, ők mindig olyan döntéseket hoztak, amik előre vitték az életüket. Átmenetileg ezek okozhattak kényelmetlenséget, de az eredmény mindig mesés.
Az apró döntéseken sem szabad átsiklani... egy pici rossz döntés is okozhatja azt, hogy aztán a jó döntés felé vezető úton el sem indulunk.
Én most úgy érzem a lehető legjobb úton vagyok, a megfelelő emberekkel a megfelelő időben, jó döntéseket hozok, és az eredmény mesés lesz. :) Belátható időn belül érhetek el nagy eredményt, persze ezt hoszú előkészület előzte meg, és készen voltam a lehetőség felismerésére, és természetesen a legnagyobb része még hátra van, ahol szintén sok sok döntés befolyásolja majd az eredményt...
Meg kell jegyeznem, hogy bár szándékosan egyes szám első személyben beszélek, ez nem egyedül rólam szól. De csak a magam nevében nyilatkozok. :)
A mérföldkövekre mindig oda kell figyelni. Olyan lényeges pontok az életben, amik meghatározzák jellemünket, cselekedeteinket, egzisztenciánkat, barátainkat, párunkat, stb.
"Uralkodó gondolataink határozzák meg jellemünket, és ez határozza meg egész külső környezetünket." Mennyire igaz... de lehet, hogy nem azonnal látszik.
Remélem, hogy ha majd később visszanézek életem e szakaszára, akkor mérföldkőnek látom majd, ami új irányba sodort és új jellemet adott. Biztos vagyok benne, hogy így lesz, mert így akarom! :)
Nemrég egy műtétnél sok "bátorító" és fájdalomcsillapító injekciót kaptam. Többet, mint bárki más, én mégis vígan olvastam a szurik után is. A doktornő megkérdezte a műtét kezdeténél, amikor meglátta mennyire észnél vagyok: "Maga nem szereti ha nem tartja a kezében a dolgokat, igaz? Nem engedi kicsúszni a dolgokat a keze közül!" Igen, remélem igaza van. Sokáig tanultam, hogy hogyan legyek ilyen, és persze örököltem is némi hajlandóságot erre... :D Ha igaza volt, akkor mindenki, aki ezen dolgozott jó munkát végzett és örök hálám érte!

Célok, motiváció

Manapság népszerű téma, és sokan foglalkoznak vele, hogy a célokat meg kell határozni, le kell írni, pontosan meg kell fogalmazni.
Ma is kaptam egy ilyen hírlevelet, ez állt benne:

Tudod, miért nem válnak valóra az álmaid?

A kérdést lehet, hogy úgy kell feltennem, hogy egyáltalán vannak e álmaid, úgy értem van e valami az életedben, amire minden másnál jobban vágysz?

Ha vannak nagy álmaid vajon leírtad e őket, vajon vállalod e a felelősséget önmagadért és az álmaidért azzal, hogy papírra veted őket, szerződést kötve saját magaddal azok valóraváltására.

A kérdés jogos. :)
Hát igen, ezen szerintem jópáran túl vagyunk már. :) Nekem speciel van célfüzetem és célfalam is. Öt éve tanultam meg, hogy enélkül is megy, de ezzel könnyebb. Lelkesen ragasztgatok mindig. Újabb és újabb célok kerülnek ki, egyesek pedig lekerülnek a falról. Egy része már megvalósult, másik része pedig még várat magára. De addig kint marad a falon és a füzetben is. :) Nem is füzet az, inkább már könyv. Szép szines, képes. :)
A falat minden nap megnézem, a könyvet gyakran lapozgatom, de van egy nagyon határozott célom, ami az utcán jön velem szembe, szerencsére sűrűn.
Egyik nagy álmom, hogy turistákat utaztassak a nagyvilágba. Amikor sétálok az utcán, vagy épp a munkahelyemre rohanok reggel, ideges vagy mérges vagyok, és meglátok egy turistabuszt vagy egy sightseeing buszt, mindig elfog egy nagyon erős érzés. Rendkívüli nyugalmat érzek és arra gondolok milyen boldogság lenne, ha azon a buszon az én turistáim utaznának. Ez már pavlovi reflex. :)
Bármennyire is erős bennem egy negatív érzés, varázsütésre megszűnik és elfog a boldogság, amikor meglátom a buszt. Ilyenkor cseppet sem keresem a kiutat, nem kutatok buszok után, egyszer csak belekerül a látómezőmbe, és minden megváltozik. A nap kisüt, lesznek színek, fények, madárcsicsergés, és lelassul mindenki, mintha csak azt ünnepelnék, hogy boldog vagyok mert megérkezett a busz! :D
Semelyik kép vagy leírás nem ébreszt bennem ilyen érzéseket. Végtelen boldogság arra gondolni, hogy akár az én csoportom is ülhetne azon a buszon, oda mennek, ahova én szerveztem nekik az utat, és ők is boldogok, mert pihennek, nyaralnak, újat látnak, tapasztalnak.
Ezt kevesen értik, de szerintem ez az igazi motiváció. :)
Valójában van még egy olyan kép, ami hasonlóan hat rám, ha nem is ilyen erősen, ez pedig a New Yorki képek. Legutóbb kifejtettem mennyire szeretnék ott élni, így ezt most nem teszem meg újra.
Múlt héten egyik reggel szokás szerint álmosan, fáradtan keltem - ez az elmúlt 5-6 hónapban így van már. Aludtam eleget, és nem is volt különösebben fárasztó hetem. Inkább csak a munkahelyem fáraszt nagyon, és már nincs igazából kedvem a munkámhoz sem. Az ágyam szélén ültem és megpillantottam egy jegyzetet, amit pár nappal azelőtt hagytam az ágyam mellett. Az ált rajta, hogy milyen teendőim vannak, amiket szeretnék elvégezni, kutatások stb a vállalkozásomhoz. Ahogy ezt megláttam, egy pillanat alatt felébredtem, cseppet sem voltam álmos, és rögtön munkához is akartam fogni. Kinyitottam a laptopomat és bekapcsoltam a gépet. Akkor jöttem rá, hogy most épp a munkahelyemre kellene mennem, és azonnal visszaestem fáradt állapotba, érdektelenségbe.
Valóban csak ennyi a titka? Az ember ha lelkes, akkor semmi nem számít? És ha nem lelkes akkor lehet ennyire más a hozzáállása? Ha ez így van, akkor a főnökök miért nem motiválják a beosztottakat?
Emlékszem tavaly volt pár hónap, amikor csak vállalkozó voltam, alkalmazott nem. Sok időm volt foglalkozni azza,l amit fontosnak tartottam. Négy hónapig szinte minden nap megállás nélkül dolgoztam, tized annyit nem pihentem, mint amennyit most, és mégis minden reggel frissen, tettre készen ébredtem (most pedig 10x ennyi pihi is kevés lenne). Napi 3-4 órákat aludtam, de egyáltalán nem voltam fáradt. Minden napnak volt célja, és annyi tennivaló! Nem éreztem, hogy szükségem lenne pihenésre, nyaralásra, tévézésre, vagy hasonlókra, élveztem amit csináltam.
Többször is rájöttem már, én nem vagyok jó alkalmazott. Vagy még nem volt jó főnököm. Sosem tudták még egyik munkahelyen sem elérni, hogy ilyen lendülettel vessem bele magam a munkába.
Szeretném leszögezni: nem vagyok munkamániás. Határozottan nem. Osztom anyu egyik ismerősének véleményét, hogy "aki szeret dolgozni, az hazudik" :) De ha örömömet lelem valamiben, akkor az nem lesz tovább munka, és szeretem azzal tölteni az időmet.
Persze semmi sem móka és kacagás évekig, a nap 24 órájában. Idővel a kötelességtudatnak is fontos szerepe lesz. De látod, hogy ezt magadnak csinálod, vagy nem. Neked lesz belőle előnyöd, céged, bevételed, kapcsolataid, jövőd, vagy másnak. És ha valamihez értesz, valamiben jó vagy, akkor azt kell fejleszteni, azzal kell dolgozni. Itt pedig Maxwell-lel kell egyetértenem, hogy nem azt kell fejleszteni, amiben gyenge vagy, hanem azt, ami az erősséged.
Célfüzet és célfal ide vagy oda, az csak a célok meghatározásában segít. Azok után magadat kell motiválnod különböző módszerekkel, mert nem sok ember fog erre figyelni a környezetedben - akkor sem ha alkalmazott vagy....vagyis akkor főleg nem! De ha odafigyelsz, megtalálod, hogy mi motivál Téged igazán.
Szabadság, pénz, szerelem, kapcsolatok, figyelmesség, utazás, saját vállalkozás, ...stb... ehhez mindig van a környezetünkben konkrét, megfogható dolog, amibe kapaszkodhatunk, addig amíg el nem érjük.
Ehhez csak kitartásra és odafigyelésre van szükség - ez a jó hír! :)

Életemről

Bár Budapesten élek, mindig is külföldre vágytam. És bár 18 éves korom óta saját vállalkozást szeretnék indítani, 27 évesen még mindig alkalmazott vagyok.
Ebben csak az a rossz, hogy az élet rövid.
Nem gondolom, hogy bármihez is késő lenne, csak azt, hogy elvesztegetett idő volt az elmúlt 9 év. Na jó, nem 9, csak 5.
Irigylem azokat akik belevágtak, és most külföldön élnek, vagy saját vállalkozásuk van. Én miért nem tettem?
Van olyan hogy megfelelő alkalom? Van olyan hogy megfelelő helyszín? Vagy olyan, hogy tökéletes vállalkozás? Lehet-e belőlem okos vállalkozó és világutazó? Vajon mi kell ehhez?
Gyakran olvasom, hogy a lelkesedés a legfőbb mozgatórúgó. Szerintem ez belőlem sosem hiányzott, csak az első lépést nem mertem megtenni.
Sosem költöztem New Yorkba. És amikor ott voltam nagyon nem akartam hazajönni. Eleve úgy indultam, hogy ha pici esély is lesz rá, akkor maradok. Mindent megtettem, hogy maradhassak, tündérbogár barátnőim is maximálisan segítettek ebben. Kiderült, hogy legálisan nem tudok maradni, az illegalitástól pedig féltem. Tudom, hogy igazából nem nagy dolog, sokan élnek jól és boldogan illegálisan, de sosem jöhetnek haza. Bezárva lenni egy idegen országban, ahonnan ha egyszer eljössz sohasem mehetsz vissza. Igazából ettől félek, hogy ha valaha el kell jönnöm valamiért, bármiért, akkor soha nem mehetek vissza. Viszont így azt sem használom ki, hogy addig is ott lehetnék. Ördögi kör. Nem is tudom melyik rosszabb: az hogy most nem lakok ott ahol szeretnék, vagy az, hogy ha egyszer el kellene onnan jönnöm, sosem mehetnék vissza. Melyik a valós probléma? Gyakran olvasom azt is, hogy olyasmik miatt aggódunk, amik meg sem történnek, és ezek megbénítanak minket. Azt hiszem én sokszor aggódok ilyenek miatt.
Sosem mehet biztosra az ember, kockáztatnia kell, ha eredményt akar.
Az eleje mindig bizonytalan, nagyot lehet bukni, de nyerni is. És ha ilyenkor meg is akad az ember, akkor is gazdagodik tapasztalatokkal, és újra nekiindulhat.
Most egy olyan lakásban lakok, ami nem az enyém, olyan munkám van, amit utálok. Nincs férjem, gyerekem, így most még könnyebb. De akkor miért vagyok még mindig itt?
Nem szeretnék 60 évesen arra ébredni, hogy még mindig itt lakok és utálom a munkám... Ez a legrosszabb rémálmom, ami történhet velem az életemben. De mikor leszek elég bátor, hogy változtassak?? Minek kell még történnie, hogy merjek lépni? Ennél csak jobb lehet, bárhogy is alakul. Ha a vállalkozásom csődbe megy, ha kitoloncolnak az országból, akkor is tapasztaltam valamit, amit így soha nem fogok, és előrébb léptem.
Menni kell, lépni kell.

Mit írnak az útikönyvben?

Alapvetően vidám természet vagyok, gyerekkoromtól mindig én voltam a legvidámabb minden társaságban. Anyuék gyakran rám is szóltak, hogy kicsit fogjam vissza a harsány kacajomat. Ez azóta sem változott, hozzám tartozik ez a vidám és optimista természet, de időnként van olyan helyzet, ami ezt elrontja.
Pár hete áthelyeztek cégen belül egy másik munkahelyre.
Kezdjük az elején. A hely maga kulturált, de az idejutás egyszerűen borzalmas. Naponta 2 x 15perc séta a büdös, koszos, mocskos belvárosban, ürülékeket és szemetet kerülgetve. (Arról már nem is beszélek, hogy a tömegközlekedés sem patika.) Ehhez már csak hozzá kellett szoknunk nekünk pestieknek, na de a fejlődés reményében hónapok óta felbontott utak, járdák nem segítik a városrész pozitív megítélését. A szűk utcákat faltól falig felbontják, járda nuku (vagy legalább egy palló vagy akármi), a munkások lézengenek, de nem látsz nagy változást ahogy telnek a hetek. Járda helyett köveken, buckákon, árkokban kell egyensúlyoznod, és ha olyan csodás napokra ébredünk, mint 5 napja minden nap, hogy szakad az eső, akkor még nyakig érő sárban is kell sétálgatni. Mivel minden utca fel van bontva a környéken, sehonnan nem megközelíthető a hely. Leszoktam a magas sarkú cipőről. Most játszósban járok dolgozni, sportcipőben, és ha ügyfélhez kell mennem, akkor nyakig sárosan, koszosan, porosan. Ez elég ciki. Nekem is, a cégnek is.
De kérdem én, hol lehet még ilyet megtenni kulturált városokban??? Jó, lehet mondani, hogy van ennél rosszabb is, de könyörgöm, miért kell nekünk mindig a sor legvégén kullogni mindenben, kivéve az alkoholistás és önygilkosságos listán??
Szégyen, hogy még mindig azokhoz kell tartoznunk, akik nem zárkóznak fel a fejlett országokhoz, itt Európa közepén. Semmivel nem tudunk lépést tartani, amit a gazdag és szép városok, országok már felfedeztek. Nem kell messzire menni, körülöttünk minden ország elhagyott minket, Csehország, de még a mindig lesajnált Szlovákia is. A Balti államok, Románia, Bulgária pedig olyan ütemben haladnak, hogy ha még nem is hagytak el minket, nem sok híjja van. És míg ők fejlődnek, addig mi toporgunk, bénázunk, fejlődésnek jele sincs.
Csoda hogy a tanult, társadalom számára hasznos emberek elhagyják az országot?? Nem. Én is megtenném, ha nem tartana még itt egy kötelék.
Mint a munkahelyemen az új munkatársaim között, itt az országban is egyre gyakrabban érzem, hogy nem vagyok idevaló.
Ma reggel mikor beértem a munkahelyemre az utánam 5 perccel érkező kollegám lelkesen mesélte a többieknek, hogy mekkora buli van lent, mert a cigányok, (akiknek az utat kéne csinálniuk, hogy ne legyen dzsuva az utca) itt ülnek a ház lépcsőjén és cigányzenét hallgatnak a telefonjukon. Erre a többiek is nagy örömünnepben törtek, ki, hogy ez mekkora király dolog. Nem hittem a fülemnek. Elgondolkodtam, hogy mit is keresek én itt? Hogy kerültem egyáltaln ide?? Én is csúszok lefelé a lejtőn, mint az ország?
Én is ott jöttem be, láttam, de engem mélységesen felháborított. Az, hogy az adófizetők pénzéből nálunk évek alatt készül el, ami máshol hetek (!) alatt, az pontosan innen indul. Mindent csak ímmel-ámmal csinálunk. Nem tanultunk meg dolgozni. Még mindig a szocializmus csökevényei vagyunk. Senkinek nem kell dolgoznia, elég ha munkahelye van. Lopni persze kötelező, ami mozdítható. Ehhez 10 év, és 10 generáció is kevés. Kutyából nem lesz szalonna.
Hogy egy kicsit tágabb körben is megnézzük, mégis hogyan lehet ezt büszkén viselni fejlettem embertársaink felé, "Nyugat" felé?
Tegyük fel, idejön valaki, aki életében elsőzör megkockáztatja, hogy a fejlett országból ellátogat egy fejletlenebb országba. Tegyük fel, hogy szerencsétlen épp Magyarországot választja ki. Tegyük fel, hogy nem érdekli, vagy nem érti a politikai, gazdasági helyzetünk, csak kirándulni akar 2-3 napot, hogy elköltse a fölösleges pénzét, eltöltse a fölösleges idejét.
Lépjünk túl azokon a sztereotípiákon, hogy "milyen szép helyeink vannak" stb. Relatív, és máshol is vannak szép helyek, ezen kívül más elvárásai is vannak egy turistának. Emlékezzünk csak vissza a mi kirándulásainka, nyaralásainkra, mennyi apró dolog tudja elrontani az álomutat. Hiába a tenger, ha a hotel az ígért 50 méter helyett 500 méterre van a parttól, ha nincs a szállodában melegvíz, ha az idegenvezető nem ismeri a helyet, ha barátságtalanok az üzletben, ha kitörjük a bokánkat egy útfelújításnál... Tessék szépen elsétálni a leghíresebb utcánkhoz, a Váci utcához! Mit látunk? Büszkék lehetünk? Nézzünk körbe, sétáljunk a környéken! Gondoljuk, hogy most járunk itt először, az útikönyv szerint pedig ez Budapest legszebb és leghíresebb utcája. Netán üljünk be egy sörre valahova egy külföldi ismerősünkkel, csak legyen elég pénz nálunk kifizetni a számlát! Tegyük a szívünkre a kezünket: mit éreznénk külföldiként??
Ezek után menjünk el mondjuk Prágába.... azt hiszem nem kell kifejtenem.
Épp ahogy ezeket a sorokat írom, a kolleganőm mutat egy meghívót. A Magyar Nemzeti Múzeum küldte. Szép színes, hajtogatós, vastag papír. Olvassuk az írást... tele helyesírási hibákkal, befejezetlen mondatokkal, kimaradt szavakkal... mintha csak Pákó írta volna... épp erről írok, erről beszélek, kapjunk már az agyunkhoz!
Apropó Pákó... Danubius Rádió szól egész nap. Számomra ez is felfoghatatlan, de itt én vagyok az új, nem kapcsolom ki, ha mindenki ezt szereti. Reggel két IQ bajnokbeszél, se nem vicces, se nem értelmes. Aztán bekapcsolódik valaki a beszélgetésbe... Pákó... Remek. Fél órán keresztül hallgattuk a dadogását. Érdekelne, hogy ki tartja ezt érdekesnek. A műsorszerkesztő személyére, értelmi szintjére és lelkivilágára pedig nem vagyok kíváncsi, de egy szanatóriumot látatlanban javasolnék. Vagy egy külföldi utat egy kulturális rendezvényre.
Talán nem nagy előny, de ha külföldön megkérdezik, akkor azt mondom, hogy Európai Unióból jöttem. És ha az országról kérdeznek akkor bajban vagyok... a munkám miatt sem mondhatok rosszat, és magamat sem szeretném leégetni, de ha eljön úgyis látja, amit mi is láthatunk, ha felemeljük a fejünket és nem a lábunk elé nézünk. Azért figyeljünk, hogy hasra ne essünk egy buckában vagy egy árokban.

A vonzás törvénye

Megosztok veletek most egy rövid történetet, ami éppen most történt meg velem.
Egy ideje nem állnak jól a pénzügyeim, így pár hete úgy döntöttem, változtatok ezen. Annak idején tanultam, sokáig tanultam, hogy az uralkodó gondolataink határozzák meg a cselekedeteinket, így pedig az uralkodó gondolatainknak megfelelő embereket, eseményeket vonzunk magunkhoz. Erről bővebben majd máskor, mert ez egy nagyon hosszú történet és megér egy külön misét.
A lényeg, hogy némi plusz jövedelemre szerettem volna szert tenni, és leírtam párszor egy papírra a Titok című filmből jól ismert mondatot: "A pénz gyakran és könnyen jön."
Nem igazából gondoltam összegre, minden fillér jól jön, amit félre tudok tenni, hogy abból egy nagyobb dolog jöjjön létre egyszer. Ezt is egy könyvből tanultam, de nem szeretnék eltérni a tárgytól. :)
Azt tudtam, hogy gyorsan kell valami megoldás, hogy újra elkezdhessek felfelé mászni a dombon.
Ez kb 3 hete volt. Azóta nem fókuszáltam erre különösebben, de valahogy megtaláltak a megoldások. Természetesen én is tettem érte, de amíg azelőtt nem jött pénz, úgy az elmúlt 3 hétben elkezdtek befolydogálni kisebb pénzek... Először jött az adóvisszatérítés, 40ezer, aztán jött 18ezer, majd 80ezer, azután 35ezer, ma pedig minden akaratom ellenére 3500. Ezek nem nagy pénzek, de mindenesetre elindult valami. A mai 3500 ft a legérdekesebb. A többit én kerestem, akartam megoldást, de úgy tűnik, ha már egyszer beindul a gépezet, akkor nincs megállás - szerencsére! :)
Délután elmentem vásárolni egy bevásárlóközpontba, kaja, mosópor, hajfesték, semmi extra. Mivel az autómat mostanában nem tartom nagyon tisztán, így egy autóápolót nézegettem, hogy ezen változtassak. Szakadt farmer, kócos haj, semmi smink, melegítőfelső, elég trógernak éreztem magam, de gondoltam gyors bevásárlás után este rendbeszedem magam, hisz a vasárnap délutánom mindig a nagygenerálé. Egy nő lépett oda hozzám - talán épp a tróger kinézetem miatt :) - hogy kérdezhet-e valamit. Nem túl kedvesen, de vártam a kérdést. Első kérdés: " Ön Budapesten él?" Na erre hátra arc, szó se lehet róla, hogy megint megmondják a tutit, naponta a "legjobb üzletekkel" és "gyors meggazdagodással" kecsegtetnek. Én már elkötelezett vagyok egy hálózatban, ahol profi módon tanultunk kapcsolatot teremteni, de a sok amatőr miatt az emberek belefáradnak a "jó üzletekbe" és edvük sincs kideríteni mi rejlik mögötte.Megjegyzem engem is fáraszt, és a legtöbb átverés. Azt a kevés valóban jó üzletet pedig már nehezen lehet kiszűrni.
Annak ellenére, hogy rosszul reagáltam, a nő nagyon kedves volt - nem nyájas, hízelgő, csak kedves - és elkezdte magyarázni, hogy félre értem, és csak egy felmérésen kellene részt vennem. Ettől sem jött meg a kedvem a csevegéshez. Végül kiderült, hogy egy Szonda-Ipsos-os felmérés a téma, ahol a zenék és a rádiók lesznek a középpontban. Cserébe adnak egy 3500 ft-os utalványt, amit egy másik bevásárlóközpontban lehet levásárolni. Eszembe jutott az a barátnőm, aki szegényem ebben a hónapban szigorú pénzosztás mellett napi 100Ft-ból gazdálkodik. Gondoltam ez is több, mint a semmi, és annak ellenére is van esélyem, hogy nagyon negatív voltam. Eközben épp ez a barátnőm hívott, akit azonnal meg is invitáltam, hogy tartson velem, ezzel is segítve az e havi büdzséjén, de sajna ő beleesik az apróbetűs részbe, így ő nem jöhet.

A történet lényege és tanúsága a következő - ahogy én látom - :
Bízz magadban, és használd a vonzás törvényét. Talán nem hiszed, talán még nem ismered, de ha csak ennyit teszel, mint én, és csak ennyi hasznod van belőle, akkor nem megérte?
Lehet, hogy ez neked egy havi villanyszámlád, de akkor nem pont ennyivel vagy előrébb?
Meggyőződésem, hogy ez még csak valaminek a kezdete. Több nagy dolgon is most kezdtem dolgozni, így lehet, hogy ez még csak a bevezetése mindannak, amik onnan folynak majd be. Az is lehet, hogy teljesen más források lesznek. Én nyitott szemmel járok, és ha van olyan, hogy vonzás törvénye, akkor én használni akarom! :)

Vasárnapi gondolatok

Esős vasárnap reggel van. A kezemben kávé, a tévében mese, minden nyugodt. A legjobb időpont elgondolkodni az élet nagy dolgain. :)
Ugyanaz a gondolat foglalkoztat már jó ideje: Vajon mihez is kezdhetek az életemmel?
Tudom, én örök elégedetlen vagyok, mindig többet akarok, de ez visz előre, hogy ne elégedjek meg azzal ami van. Ez valahogy az utóbbi pár évben nem látszik túl sikeresnek. Úgy érzem nem csigatempóban haladok. Vajon hogyan lehetne ezen változtatni?
Ha arra gondolok, hogy 12 éves koromban azt hittem, az akkori nagy szerelmemmel élek majd boldogan életem végéig, család, gyerekek... és aki akkor 24 éves volt, az már öreg volt. Akkor a nagy ő meglepő módon 18 éves volt, 6 évvel idősebb. Békés, nyugodt, egyszerű és megfontolt pasi, nem igazán karrierista, kétkezi munkájával eltartja a kis családját.
Később megismertem életem első igazi nagy szerelmét, akkor én voltam 18 éves, ő pedig velem egykorú. Karrierista őrült, a család és gyerekek fogalma távol áll tőle. A munkájának él, nem is igen van ideje másra. Szereti ha a középpontban van, felfigyelnek a drága holmijaira, felvághat a történeteivel. Vele már 18 éves korunkban közös nagy üzletekről álmodtunk, karrierről, tervezgettük hogyan valósulhat meg, és gyakran veszekedtünk azon, hogy szerinte ebbe nem férnek bele gyerekek. Tény, hogy azóta több országban is tart előadásokat, sok helyen jelentetett meg cikkeket a szakterületéről, de ez még nem kizáró ok - szerintem.
Ez a leírás a második nagy szerelmemre is igaz..többé-kevésbé, mert ő viszont szeretne családot, kisebb hírnévre tett szert, viszont folyton törekszik a jobbra. Őszintén csodálom az erejét és kitartását, hogy mindent maga ért el, amije most van.
Szívem szerint hármójukból gyúrnék össze egy igazi álompasit, bár az első pasiból jóval kevesebb tulajdonságot gyúrnék bele.
Most majd' 10 évvel később úgy gondolom, akkor kellett volna merészebbnek lennem, amikor arról volt szó, hogy a világ másik végére költözzek. Most már könnyű okosnak lenni. :)
A szüleim 20 éve vállalkozók. Gyerekkorom óta nem akartam alkalmazott lenni, sosem.
A fősuli után saját vállalkozásba akartam kezdeni, de szüleim tanácsára elkezdtem dolgozni valaki másnál, hogy tapasztalatokat szerezzek. Azóta több cégnél és több iparágban is szereztem, minden tapasztalattal, ismerettel több lettem. Megismertem sok embert, beleláttam több szakmába, így felnőtt fejjel már el tudom dönteni mit is akarok valójában. A meglepetés ebben csak az, hogy pontosan ugyanezt akartam 16 éves koromban is, még az érettségi lőtt. Azóta a tudásom nőtt, a cél nem változott. Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy ez így van.
Időről időre meg kell vizsgálni, hogy amit célul tűztél ki, az megállja-e még a helyét. Ha nem, akkor új irányt kell venni, ha igen, akkor teljes gőzzel dolgozni kell érte.
Beszerzek minden könyvet, minden elérhető anyagot, hogy megismerjem azt, amit csinálni szeretnék. Mindig egy helyen csúszik el a dolog: a pénz.
Tudom, áthidalható a cél érdekében, így tovább kutatom az okát, miért nincs még meg az állomvállalkozásom. Annak ellenére, hogy minden lehetséges dolognak utánajártam, konferenciákon voltam, megbeszéléseket egyeztettem, szerződéseket kötöttem, és mégsem indult el igazából a dolog.
Ha mélyebben magamba nézek, akkor az elmúlt másfél évben nagyon sok mindent áldoztam fel erre, főleg a szabadidőmből. És miért nem tartok még ott, ahol szeretnék?
Hiába, mégis az időbeosztással lesz gond... Napközben a főállásomban dolgozok, egyik családi vállalkozásunknak pedig szüksége van a segítségemre. Emellett szétválasztottam a terveimet 2 másik területre, ami nem könnyíti meg a helyzetet. Ide-oda kapkodok, mindenhol csinálok egy keveset, de egyik sem halad sokat, csak tyúklépésekkel. Egy helyre kell koncentrálnom az energiámat és fókuszáltan cselekedni. A kapkodásnak nincs jó vége, csak az idő telik, de nem haladunk. El kell dönteni mi a legfontosabb, amire az összes energiámat fordítanom kell. Talán jól hangzik, hogy főállásom mellett 5 másik helyen van érdekeltségem, de lehet mindezt jól csinálni?? Amíg mindegyik teljes embert kívánna meg, addig biztosan nem. Amíg egyik ki nem növi ezt, addig arra kell figyelni, hogy az a legjobban működjön! Gyorsan megy ez? Relatív. De ettől még ez a módja.
Az elhatározás és a felismerés mellett, a mai nap a legalkalmasabb, hogy mindezt el is kezdjem.

Indulás

Ez a blog azért készült, mert mondanivalóm van a világnak. :)