Lelkesítő megszállottság

Az év első 8 hónapja kemény munkával telt. Szárnypróbálgatások, jól és kevésbé jól elsült cselekedetek, de még mindig lelkesen dolgozom az álmomon.
Az utóbbi néhány hónapban láttam sikeres vagy a siker felé tartó embereket. Egytől egyig megszállottan, gyerekkoruktól vagy hosszú évek óta fejlesztik magukat, hogy egyszer elérjék a céljukat.
Egyikük még csak 13 éves, 5 éve jár énektanárhoz, és óvodás kora óta énekes szeretne lenni. Szabadidejében gyakorol, énekel kottát olvas.
Másikuk sikeres üzletember, évek óta fejleszti a személyiségét, és a céljainak megfelelően cselekszik. Szabadidejében megszállottan bújja a könyveket, és a neten sikeres emberek beszédei után kutat.
Sorolhatnék még, de azt hiszem a lényeg ebből is látszik: a sikert nem adják ingyen.
Bármit is jelentsen valakinek a "siker", azért keményen kell dolgoznia.
Ez főleg azért nagy kihívás, mert siker érdekében kizárólag magadat kell megváltoztatnod. A szokásaidat, a gondolkodásodat, a véleményedet, az uralkodó gondolataidat, a cselekedeteidet és az emberi kapcsolataidat.
A környezetük rendszerint megszállottnak vagy őrültnek tartja őket, akik csak egy témáról tudnak beszélni. Hiszen ez érdekli őket, ekörül forog minden gondolatuk. Céljaik tiszták és határozottak. Ezek az emberek rendkívül erős jellemek.



Körbenézek, és látom, hogy a legtöbb ember körülöttem nem ilyen.

Anno egy hálózatépítő cégnél dogozva láttam, hogy sokan csak legyintenek a nagy vezetőkre, hogy őrültek. Sikerről és boldogságról beszélnek lelkesedéssel - "ugyan, ki veszi ezt be?"
A kételkedők, akik nem is voltak képesek változni, rendszerint céltalan és határozatlan emberek voltak. Fogalmuk sem volt, hogy mit kezdjenek magukkal a világban, és megrémítette őket hogy másoknak vannak céljai. Nem is voltak elég erősek ahhoz, hogy ezen változtassanak, és valóban találjanak egy célt. Lássuk be, célt és álmokat találni magunknak valóban nehéz.
Én gyerekoromtól tudtam az irányt, mégis nagyon nehéz volt, amikor mindezt szavakba, vagy képekbe kellett önteni. Hónapokat töltöttem el vele. Többször új füzetet indítottam, amíg tökéletesen meg nem fogalmaztam a célt.
Azóta ez már fejben is megy, a sok írásos gyakorlás után már nem feltétlenül szükséges a füzet, de még mindig sokkal nagyobb hatással van rám. Olyan ez, mint a matek.

Azt látom, hogy a barátaim, munkatársaim, ismerőseim körében nagyon kevés embernek vannak céljai. Mindig óvatosan kell fogalmaznom, amikor a sikerekről, célokról beszélek velük. Nem azért mert irigyek... sőt, nagyon is sokan segítőkészek, és szívesen részt vesznek egy egy projektben barátságból. Sokkal inkább azt látom, hogy őrültnek és megszállottnak tartanak, és nem tudnak mit kezdni a lelkesedésemmel.
És amikor beszélgetünk, legszívesebben örömújjongva mesélnék, hogy "Hé srácok, akkora ötletünk van, és ilyen sikerrel fogadták a partnereink...!"
Minden apró előrelépést nagy sikernek élek meg, mert látom, hogy a cél felé visz.

Az elmúlt másfél év lelkesedése lassan bennük is lelkesedést vált ki. Csillogó szemmel de félénken beszélgetünk egy egy lehetőségről az ő életükben is. Azt hiszem, feladatom, hogy ilyenkor támogassam őket is ebben, ahogyan azt velem is tették anno. Mindegy kinek mi a célja, milyen területen vagy mit szeretne. Ha valaki elhatározta, hogy egy irányba halad, akkor a barátai közül, akik már megjárták ezt az utat, kutya kötelességük ebben támogatni, és nem hagyni lankadni a lelkesedést. Saját tapasztalatomból tudom, hogy néha nem elsőre találjuk meg az utat, de ha irányt váltunk, és jó felé, akkor a lelkesedés csak még nagyobb lesz.
Azt is meg kell tanulnunk, hogy egyáltalán keressük az irányt. Aki erre fogékony, az próbálkozni fog, de akit el sem gondolkodtat a téma, arra nem érdemes ráeröltetni, hisz úgysem kezd vele semmit.

Nem mondhatnám, hogy az elmúlt hetekben sok vagy nagy, kézzel fogható sikereket értem volna el. Inkább csak komoly lépéseket tettem a cél felé. Ez lelkesít. Ettől boldog és ígéretes minden új nap, amikor a cél felé tehetek egy újabb lépést.

Új Év, Új Én!

Az újévi fogadalmakra legjobb időpont az új év!
Végül is bármikor lehetne fogadalmakat tenni, de az új év egy kis segítség ehhez.

Én is teszek fogadalmakat, és hogy ne legyen ez csak üres szó, szép képekkel illusztrálom egy kis füzetbe, és az ágyam mellé teszem, hogy minden nap emlékeztessen a feladatokra.
Vannak, amik a 2010 feladatai lesznek, de vannak, amiket majd csak hosszabb távon lehet megvalósítani, de ehhez kellenek előkészületek már idén is.
Napok óta olyan érzésem van, hogy 2011 lesz igazán az én évem minden szempontból, és a 2010 erre felkészülés. Több szempontból is jónak ígérkezik a 2011. Miután egyre erősödött bennem az érzés, megpróbáltam megkeresni az okait. Öt-hat okot is találtam egyből, így elfogadtam, és a 2010-et ennek megfelelően tervezem. Ez nem azt jelenti, hogy ez nem lesz szuper év, csak azt, hogy 2011 hozza meg a várva várt nagy sikereket. Persze az én céljaim elég "nagyok", így talán reális is z az időpont.
Nah most megyek is összeírni a célokat, hogy lássuk mi is a teendő idén. :)

Valami véget ér.....

...remélem a rossz hullámnak is vége az évvel együtt, és elkezdődik valami új, valami jobb.

Lássuk csak mi történt idén:
Tavaly a szilvesztert New Yorkban tölthettem a barátaimmal. Életem legjobb szilvesztere. Egyik régi barátnőm már "sokat látott new yorki, de mégis mindig Eurotrash", megmutatta az egész várost, megismertetett olyan emberekkel, akik ott születtek, és rajtuk keresztül láttam milyen egy amerikai korombeli élete...és persze azt is, hogy milyen egy nem amerikai korombeli élete. Sok új embert ismertem meg, akikkel 1 év elteltével még mindig tartjuk a kapcsolatot, és két drága jó régi barátnőmet hosszú idő után ismét láthattam. Mindketten próbáltak rábeszélni, hogy maradjak, de végül hazajöttem. Azóta is bánom. Amint hazajöttem, másnap meghalt a nagymamám. Valahogy nem értem, hogy adhat az ég egyszerre egy jót és egy ennyire rosszat.
A tavasz úgy telt, hogy utáltam a munkahelyemet, visszavágytam a nagyvárosba. De tudtam, hogy ha elköltözök, akkor nagy karrierre nem számíthatok egyhamar, ott nehezebb külföldiként érvényesülni, persze hosszú távon kifizetődőbb. Az tuti, hogy a férjem külföldi, lehetőleg amerikai lesz, hogy a gyerekeink ott nőhessenek fel. Ennyi előnnyel indulhatnak legalább az életben. Nyár elején az addig parkolóspályás, de soha el nem feledett álmom végre újra szárnyra kaphatott. Egy üzleti partnerből nagyon jó barát lett, és együtt haladunk a cél felé. Szerencsére hasonlóak a céljaink :) Júliusban szétvésték az arcomat, azt mondták a polip nem háziállat és kiszedték az orromból. Augusztusban új munkahelyem lett, végre fellélegezhettem. Valójában az értékesítés sosem sétagalopp, de itt legalább jó a társaság, és szeretem a munkámat. Augusztusban két régi barátom 10 év után végre összekötötte az életét. Hatalmas buli volt, szuper esküvő, és persze én megint a rossz emberbe szerettem bele. Valahogy furi, de talán először éreztem, hogy "egy család vagyunk", ahogy ott volt a gyerek is, de tudom mégsem ő lenne az igazi. Ősszel a sok munkával telt az idő, az új munkahelyem sok programot csinál, folyton csak a buli meg a meló.. :) Na meg persze ott az álmunk is, amivel sokkal kevesebbet foglalkoztam, mint kellett volna, de így is jó úton haladunk, legfejjebb kisebb léptekben. Ősszel az is kiderült, hogy egyik legjobb barátnőm terhes. Decemberben nekik is volt esküvőjük.
Tavaly voltak új évi fogadalmaim.... nagyjából egy teljesült, a többi bedőlt. Egyik még februárban, aztán sorban mind. Pasik terén nehezen tudom eldönteni, hogy mit is szeretnék. Idén két "nagy szerelmem" volt, de egyik sem az igazi. Tudom, ha rendes kapcsolat lett volna belőle, akkor nem lett volna ilyen rózsaszín. Én vagyok az a Bridget Jones, aki sosem választja Mark D'Arcy-t... Túlságosan is pontosan tudom, hogy milyen pasit szeretnék, és ilyet jó pár éve nem odort elém az élet. Rossz helyen keresek, ez tuti. Januárban még New Yorkban elgondolkodtam egy pasin, aki néhány szempontnak megfelelt, persze soknak még nem, de ő fiatal volt hozzám.
Most irigykedve nézem a barátnőimet, akik amerikai pasikkal ismerkednek, izgalmas az életük, ott élnek a nagy városban, és több lehetőség adott nekik, mint itt nekem.
Nagyjából olyan ez, mint amikor valaki vidékről Pestre költözik. Pestről New Yorkba költözni legalább ekkora lépés....ha nem nagyobb.
Mindenki mondja itthon okosan, hogy "ott sincs kolbázból a kerítés", de aki járt már ott, az nehéz szívvel jön haza, vagy haza se jön, és aki ott él, az inkább lesz illegális bevándorló, minthogy hazajöjjön, kockáztat, és fél, hogy egyszer vissza kell jönnie. Akkor hát kinek van igaza??
Én is így érzem, hogy tavaly nagy hibát követtem el. Javítottam azzal, hogy elkezdtem megvalósítani egy másik álmomat, most már egyik nem zárja ki a másikat.
Remélem a 2010 mindhárom álmomhoz pozitív dolgokat hoz. Tőlem is függ.

Szangvinikus mérleg

Eddig már sokat elárultam magamról, de talán van még itt valami, amit megosztanék...

Bár nem hiszek az általánosításban, van itt két jellemzés, amit magamra nézve igaznak hiszek.
Ezt most közzéteszem, aki ismer bátran írjon ellenvetést! :)
Tisztában vagyok a gyengeségeimmel, így ezeken dolgozom, hogy minél kevésbé akadályozzon... De most koncentráljuk szangvinikus módon a pozitívumokra! :)))
Megjegyzem, hogy valójában szangvinikus-kolerikus vagyok, de arra most nem térek ki, majd máskor, mert ez az egyik kedvenc részem.... :)


Szangvinikusokról:
"Nyílt, beszédes, derűlátó"
"A népszerű szangvinikus napsütést varázsol a házba. Imádja az élet tündérmeséit, és boldogan akar élni, míg meg nem hal. A népszerű szangvinikus nem rejti véka alá érzéseit, mulatsággá változtatja a munkát, és élvezi a társaságot. Minden új élményt izgalommal vár, a megtörtént eseteket színes beszámolókban idézi fel. Derűlátó és társaságkedvelő."
"A népszerű szangvinikus ember nem rejti véka alá az érzelmeit, derűlátó és hamar lelkesedik szinte bármi iránt. Mindenfajta tevékenységbe bevonható, s akárhova kész velünk jönni. Folyton aktív, izeg-mozog, ugrál, hadonászik."
" A 'rendkívüli' szót bizonyosan a szangvinikusok kedvéért találták ki. A rend semmiképpen sem jellemző rájuk, minden szavuk és gondolatuk a leghatározottabban kívül áll a megszokott dolgok körén."

A mérleg jellem:
Nincs még egy olyan jegy, amelynek annyira fontos lenne a kiegyensúlyozottság, a szépség és a harmónia, mint a Mérlegnek. Szeret ismerkedni, flörtölni, igazi társasági ember. Nagyon jól tud diplomatikusan fogalmazni, általában kerüli a szélsőségeket, és az ellentétek kiegyensúlyozására törekszik. Gyakran nem képes dönteni, kerüli a konfliktushelyzeteket és rózsaszín eszméket kerget a problémákkal való szembenézés helyett. Békeszerető, és nem túl kezdeményező típus.

A mérleg a szerelemben:
Nem tud élni kapcsolatok nélkül, és ez nem csak a szerelmi viszonyaira, hanem a barátságokra is vonatkozik. Magatartását nagyban meghatározza az a vágya, hogy megtalálja a kiegészítő párját. Minél több könnyedség, vidámság és flört van egy kapcsolatban, annál jobban érzi magát, nem szereti a drámai szituációkat, a "véresen" komoly döntéshelyzeteket. A külsőségek meglehetősen fontosak számára, apró ajándékokkal, figyelmességgel könnyen le lehet venni a lábáról. Egyenrangú kapcsolatra van szüksége, nem szereti, ha hatalmaskodnak felette. Ha megtalálta az élete társát, akkor nagyon hűséges marad. Még a kevésbé jó kapcsolatoknak is nehezen vet véget, mert nem szeret szakítani.

A mérleg és az állatok: a díszállatok, a páva, a flamingó, a gazella, az őz, és a fülemüle tartoznak a Mérleg jegyhez.

A mérleg és az autók: a mérleg jegy szülöttje az elegáns, drága autókat kedveli. Az utakon sem szeret konfliktusba keveredni, ezért inkább előzékeny a vezetési stílusa, és igen megviseli ha agresszív, káromkodó sofőrökkel kell kapcsolatba kerülnie.

A mérleg és a vacsora: Ízekben is a harmonikus, kiegyensúlyozott jelleget kedveli, és általában édesszájú. Nagyra értékeli ha egy különleges bonbonnal lepik meg.

A mérleg színei: kék, harmóniát sugárzó színek

A mérleg otthona: esztétikus, kellemes, jó hangulatú szobák, sok textíliával

A mérleg jelmondata: "Egyedül nem megy..."

A döntések hatalma

Napok óta kényszerpihenőn vagyok, így van időm átgondolni pár olyan dolgot, amit eddig nem. Olyan, mint amikor az agyam végre pihenhet egy rendeset, aztán újult erővel gondolkodik ismét. Rájöttem, bármennyire is erőlködök, nem vagyok jó alkalmazott - még mindig - így kénytelen leszek saját vállalkozásomat felvirágoztatni.
És amikor minden egybevág... Jókor vagyok jó időben, jó emberekkel, jó eseményekkel. Ez lehet a vonzás? Amit nagyon akarsz...? Úgy érzem teljesen új szakasza kezdődik az életemnek. Felmondtam, így a régi munkahelyem súlyos szikláit már nem cipelem, új munkahelyem felé pedig nagy örömmel és várakozással nézek. A kényszerpihenő talán nem a legkellemesebb, de azt biztosan mondhatom, hogy a legjobbkor jött. Kicsit tovább tart a gyógyulás, mint gondoltam, de most még ezt sem bánom. Pár napja még nem hittem, hogy ilyen gyorsan alakulnak az események, de minden jó dolog megindult felém, mint egy lavina. :D
Persze vonatkozik ez a munka részre, mert a szerelem terén még mindig egy pocsolyában toporgok. A jelek szerint talán nem állóvíz, de itt nem haladnak az események olyan jól, ahogy azt én szeretném. Kétlem, hogy az én elvárásaim lennének nagyok! Épp most olvastam a horoszkópot...sosem hiszem hogy igaz, de szeretem elolvasni, hátha mond okosat, amit magamra vonatkoztathatok. :) Róla ezt írják a szerelemben: "Gyakran próbálja elkerülni a felelősségteljes helyzeteket, és nem szereti, ha korlátozzák a szabadságát. " Találó. :) De azt hiszem mindig, minden emberi kapcsolatban tisztán kell látnunk, hogy mit várhatunk a másiktól, és eszerint alakíthatjuk elvárásainkat. Egy hűséges kutya sosem fog ravasz rókaként viselkedni... Ha nem várunk el olyat, amit ő nem is vállalt, hogy teljesít, akkor megkíméljük magunkat a fölösleges csalódásoktól. Na a gyakorlatban ezzel még akadnak gondjaim, így hát vissza a munkára, ahol minden remek! :)
Nehéz előre látni melyik az a pont, ami megváltoztatja az ember életét, és gyökeresen más irányba indul. Nekem is volt pár ilyen már az életemben, mindenkinek volt és lesz is. Amikor 10 évesen USAban tölthettem majdnem 1 évet, amikor a városomtól 260 km-re mentem fősulira és 18 évesen önálló életet kellett kezdenem, amikor 18 évesen életem legelső és talán legnagyobb szerelmével megismerkedtem és máig nagy hatással van rám, amikor egy ledér barátnőm fura világba vezetett be, sok embert ismertem meg és kibújhattam a saját bőrömből :) , amikor idegenforgalomban kezdtem dolgozni, aztán amikor hirtelen huszárvágással a médiában folytattam a karrierem, és amikor egy network marketing rendszerben türelmet és alázatot tanultam befolyásos és értékes emberektől, és miattuk félretettem az egomat... Ezek mind meghatározták az életemet, és még ennél sokkal sokkal több döntés juttatott el oda, ahol most vagyok. A mostai döntéseimre is később így nézek majd, ha emlékezetes lesz, akkor biztosan lényegesen befolyásolja a jövőbeli énemet. A kérdés az, hogy szeretnék-e olyan ember lenni, akit ezek a döntések határoznak meg?
Nos, a jelenlegi döntések halmaza valószínűleg, egy keményebb, tapasztaltabb, önállóbb, üzletiesebb, diplomatikusabb, sikeresebb, boldogabb embert mutatnak majd a jövőben. Szeretnék-e ilyen lenni? A válaszom: IGEN! :)
A szüleimen kívül két nagy példaképem van. Idő közben ők összekötötték az életüket - megjegyzem nagyon helyesen tették! :) Ők mindketten olyanok, aki én is szívesen lennék - egyikük olyan, csak fiúban, külsőre azért maradnék lány... :D:D
Ahogy én látom őket, ők mindig olyan döntéseket hoztak, amik előre vitték az életüket. Átmenetileg ezek okozhattak kényelmetlenséget, de az eredmény mindig mesés.
Az apró döntéseken sem szabad átsiklani... egy pici rossz döntés is okozhatja azt, hogy aztán a jó döntés felé vezető úton el sem indulunk.
Én most úgy érzem a lehető legjobb úton vagyok, a megfelelő emberekkel a megfelelő időben, jó döntéseket hozok, és az eredmény mesés lesz. :) Belátható időn belül érhetek el nagy eredményt, persze ezt hoszú előkészület előzte meg, és készen voltam a lehetőség felismerésére, és természetesen a legnagyobb része még hátra van, ahol szintén sok sok döntés befolyásolja majd az eredményt...
Meg kell jegyeznem, hogy bár szándékosan egyes szám első személyben beszélek, ez nem egyedül rólam szól. De csak a magam nevében nyilatkozok. :)
A mérföldkövekre mindig oda kell figyelni. Olyan lényeges pontok az életben, amik meghatározzák jellemünket, cselekedeteinket, egzisztenciánkat, barátainkat, párunkat, stb.
"Uralkodó gondolataink határozzák meg jellemünket, és ez határozza meg egész külső környezetünket." Mennyire igaz... de lehet, hogy nem azonnal látszik.
Remélem, hogy ha majd később visszanézek életem e szakaszára, akkor mérföldkőnek látom majd, ami új irányba sodort és új jellemet adott. Biztos vagyok benne, hogy így lesz, mert így akarom! :)
Nemrég egy műtétnél sok "bátorító" és fájdalomcsillapító injekciót kaptam. Többet, mint bárki más, én mégis vígan olvastam a szurik után is. A doktornő megkérdezte a műtét kezdeténél, amikor meglátta mennyire észnél vagyok: "Maga nem szereti ha nem tartja a kezében a dolgokat, igaz? Nem engedi kicsúszni a dolgokat a keze közül!" Igen, remélem igaza van. Sokáig tanultam, hogy hogyan legyek ilyen, és persze örököltem is némi hajlandóságot erre... :D Ha igaza volt, akkor mindenki, aki ezen dolgozott jó munkát végzett és örök hálám érte!

Célok, motiváció

Manapság népszerű téma, és sokan foglalkoznak vele, hogy a célokat meg kell határozni, le kell írni, pontosan meg kell fogalmazni.
Ma is kaptam egy ilyen hírlevelet, ez állt benne:

Tudod, miért nem válnak valóra az álmaid?

A kérdést lehet, hogy úgy kell feltennem, hogy egyáltalán vannak e álmaid, úgy értem van e valami az életedben, amire minden másnál jobban vágysz?

Ha vannak nagy álmaid vajon leírtad e őket, vajon vállalod e a felelősséget önmagadért és az álmaidért azzal, hogy papírra veted őket, szerződést kötve saját magaddal azok valóraváltására.

A kérdés jogos. :)
Hát igen, ezen szerintem jópáran túl vagyunk már. :) Nekem speciel van célfüzetem és célfalam is. Öt éve tanultam meg, hogy enélkül is megy, de ezzel könnyebb. Lelkesen ragasztgatok mindig. Újabb és újabb célok kerülnek ki, egyesek pedig lekerülnek a falról. Egy része már megvalósult, másik része pedig még várat magára. De addig kint marad a falon és a füzetben is. :) Nem is füzet az, inkább már könyv. Szép szines, képes. :)
A falat minden nap megnézem, a könyvet gyakran lapozgatom, de van egy nagyon határozott célom, ami az utcán jön velem szembe, szerencsére sűrűn.
Egyik nagy álmom, hogy turistákat utaztassak a nagyvilágba. Amikor sétálok az utcán, vagy épp a munkahelyemre rohanok reggel, ideges vagy mérges vagyok, és meglátok egy turistabuszt vagy egy sightseeing buszt, mindig elfog egy nagyon erős érzés. Rendkívüli nyugalmat érzek és arra gondolok milyen boldogság lenne, ha azon a buszon az én turistáim utaznának. Ez már pavlovi reflex. :)
Bármennyire is erős bennem egy negatív érzés, varázsütésre megszűnik és elfog a boldogság, amikor meglátom a buszt. Ilyenkor cseppet sem keresem a kiutat, nem kutatok buszok után, egyszer csak belekerül a látómezőmbe, és minden megváltozik. A nap kisüt, lesznek színek, fények, madárcsicsergés, és lelassul mindenki, mintha csak azt ünnepelnék, hogy boldog vagyok mert megérkezett a busz! :D
Semelyik kép vagy leírás nem ébreszt bennem ilyen érzéseket. Végtelen boldogság arra gondolni, hogy akár az én csoportom is ülhetne azon a buszon, oda mennek, ahova én szerveztem nekik az utat, és ők is boldogok, mert pihennek, nyaralnak, újat látnak, tapasztalnak.
Ezt kevesen értik, de szerintem ez az igazi motiváció. :)
Valójában van még egy olyan kép, ami hasonlóan hat rám, ha nem is ilyen erősen, ez pedig a New Yorki képek. Legutóbb kifejtettem mennyire szeretnék ott élni, így ezt most nem teszem meg újra.
Múlt héten egyik reggel szokás szerint álmosan, fáradtan keltem - ez az elmúlt 5-6 hónapban így van már. Aludtam eleget, és nem is volt különösebben fárasztó hetem. Inkább csak a munkahelyem fáraszt nagyon, és már nincs igazából kedvem a munkámhoz sem. Az ágyam szélén ültem és megpillantottam egy jegyzetet, amit pár nappal azelőtt hagytam az ágyam mellett. Az ált rajta, hogy milyen teendőim vannak, amiket szeretnék elvégezni, kutatások stb a vállalkozásomhoz. Ahogy ezt megláttam, egy pillanat alatt felébredtem, cseppet sem voltam álmos, és rögtön munkához is akartam fogni. Kinyitottam a laptopomat és bekapcsoltam a gépet. Akkor jöttem rá, hogy most épp a munkahelyemre kellene mennem, és azonnal visszaestem fáradt állapotba, érdektelenségbe.
Valóban csak ennyi a titka? Az ember ha lelkes, akkor semmi nem számít? És ha nem lelkes akkor lehet ennyire más a hozzáállása? Ha ez így van, akkor a főnökök miért nem motiválják a beosztottakat?
Emlékszem tavaly volt pár hónap, amikor csak vállalkozó voltam, alkalmazott nem. Sok időm volt foglalkozni azza,l amit fontosnak tartottam. Négy hónapig szinte minden nap megállás nélkül dolgoztam, tized annyit nem pihentem, mint amennyit most, és mégis minden reggel frissen, tettre készen ébredtem (most pedig 10x ennyi pihi is kevés lenne). Napi 3-4 órákat aludtam, de egyáltalán nem voltam fáradt. Minden napnak volt célja, és annyi tennivaló! Nem éreztem, hogy szükségem lenne pihenésre, nyaralásra, tévézésre, vagy hasonlókra, élveztem amit csináltam.
Többször is rájöttem már, én nem vagyok jó alkalmazott. Vagy még nem volt jó főnököm. Sosem tudták még egyik munkahelyen sem elérni, hogy ilyen lendülettel vessem bele magam a munkába.
Szeretném leszögezni: nem vagyok munkamániás. Határozottan nem. Osztom anyu egyik ismerősének véleményét, hogy "aki szeret dolgozni, az hazudik" :) De ha örömömet lelem valamiben, akkor az nem lesz tovább munka, és szeretem azzal tölteni az időmet.
Persze semmi sem móka és kacagás évekig, a nap 24 órájában. Idővel a kötelességtudatnak is fontos szerepe lesz. De látod, hogy ezt magadnak csinálod, vagy nem. Neked lesz belőle előnyöd, céged, bevételed, kapcsolataid, jövőd, vagy másnak. És ha valamihez értesz, valamiben jó vagy, akkor azt kell fejleszteni, azzal kell dolgozni. Itt pedig Maxwell-lel kell egyetértenem, hogy nem azt kell fejleszteni, amiben gyenge vagy, hanem azt, ami az erősséged.
Célfüzet és célfal ide vagy oda, az csak a célok meghatározásában segít. Azok után magadat kell motiválnod különböző módszerekkel, mert nem sok ember fog erre figyelni a környezetedben - akkor sem ha alkalmazott vagy....vagyis akkor főleg nem! De ha odafigyelsz, megtalálod, hogy mi motivál Téged igazán.
Szabadság, pénz, szerelem, kapcsolatok, figyelmesség, utazás, saját vállalkozás, ...stb... ehhez mindig van a környezetünkben konkrét, megfogható dolog, amibe kapaszkodhatunk, addig amíg el nem érjük.
Ehhez csak kitartásra és odafigyelésre van szükség - ez a jó hír! :)

Életemről

Bár Budapesten élek, mindig is külföldre vágytam. És bár 18 éves korom óta saját vállalkozást szeretnék indítani, 27 évesen még mindig alkalmazott vagyok.
Ebben csak az a rossz, hogy az élet rövid.
Nem gondolom, hogy bármihez is késő lenne, csak azt, hogy elvesztegetett idő volt az elmúlt 9 év. Na jó, nem 9, csak 5.
Irigylem azokat akik belevágtak, és most külföldön élnek, vagy saját vállalkozásuk van. Én miért nem tettem?
Van olyan hogy megfelelő alkalom? Van olyan hogy megfelelő helyszín? Vagy olyan, hogy tökéletes vállalkozás? Lehet-e belőlem okos vállalkozó és világutazó? Vajon mi kell ehhez?
Gyakran olvasom, hogy a lelkesedés a legfőbb mozgatórúgó. Szerintem ez belőlem sosem hiányzott, csak az első lépést nem mertem megtenni.
Sosem költöztem New Yorkba. És amikor ott voltam nagyon nem akartam hazajönni. Eleve úgy indultam, hogy ha pici esély is lesz rá, akkor maradok. Mindent megtettem, hogy maradhassak, tündérbogár barátnőim is maximálisan segítettek ebben. Kiderült, hogy legálisan nem tudok maradni, az illegalitástól pedig féltem. Tudom, hogy igazából nem nagy dolog, sokan élnek jól és boldogan illegálisan, de sosem jöhetnek haza. Bezárva lenni egy idegen országban, ahonnan ha egyszer eljössz sohasem mehetsz vissza. Igazából ettől félek, hogy ha valaha el kell jönnöm valamiért, bármiért, akkor soha nem mehetek vissza. Viszont így azt sem használom ki, hogy addig is ott lehetnék. Ördögi kör. Nem is tudom melyik rosszabb: az hogy most nem lakok ott ahol szeretnék, vagy az, hogy ha egyszer el kellene onnan jönnöm, sosem mehetnék vissza. Melyik a valós probléma? Gyakran olvasom azt is, hogy olyasmik miatt aggódunk, amik meg sem történnek, és ezek megbénítanak minket. Azt hiszem én sokszor aggódok ilyenek miatt.
Sosem mehet biztosra az ember, kockáztatnia kell, ha eredményt akar.
Az eleje mindig bizonytalan, nagyot lehet bukni, de nyerni is. És ha ilyenkor meg is akad az ember, akkor is gazdagodik tapasztalatokkal, és újra nekiindulhat.
Most egy olyan lakásban lakok, ami nem az enyém, olyan munkám van, amit utálok. Nincs férjem, gyerekem, így most még könnyebb. De akkor miért vagyok még mindig itt?
Nem szeretnék 60 évesen arra ébredni, hogy még mindig itt lakok és utálom a munkám... Ez a legrosszabb rémálmom, ami történhet velem az életemben. De mikor leszek elég bátor, hogy változtassak?? Minek kell még történnie, hogy merjek lépni? Ennél csak jobb lehet, bárhogy is alakul. Ha a vállalkozásom csődbe megy, ha kitoloncolnak az országból, akkor is tapasztaltam valamit, amit így soha nem fogok, és előrébb léptem.
Menni kell, lépni kell.